Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1927
8 „tej“, meneteltünk tovább. Alighogy a Hörmann-forráshoz megérkeztünk, összetalálkozunk egy magyar katonai határjárőrrel, akiktől részletes információt kaptunk az Irottkő-re vezető demarkációs utat illetőleg, s körülbelül jó 20 percig haladtunk azon a 3 méter széles úton, amelynek egyik oldalán egy fehér kőre festett fekete M betű, Magyarország határát, a másikon B, illetőleg Ö betűk, Burgenlandot, Öesterreichet jelzik. Szomorúan érdekes, hogy amint ez az út a tetőre felkapaszkodik: jobbról is, balról is sebtében letarolt őserdőnek a nyoma látszik. Míg azonban az osztrákok gondosan eltakarították a ledöntögetett hatalmas szálfákat, addig a magyar részen ott hevernek azok, mint valamely szörnyű véres és drámai harcnak hősi halottjai; a gyilkos tusában kegyetlenül lemészárolt óriások, akiknek kiömlött vére a halál némaságában is bosszúért kiált a magas egekbe. Balról a B 122/5. osztrák határkő körül hatalmas kőrakás éktelenkedik, fölötte óriás keresztként egy háromágú, kiszáradt vén tölgyfa nyújtja ég felé élettelen karjait; olyan ez a hely, mintha a magyar Golgota volna, s a kiszáradt vén fa a kereszt, melyről a felfeszített magyar igazság halálbadermedt, elkinzott, töviskoronás arca kisértene felénk. A gyermekek lelke önkénytelenül megérzi a helyzet tragikumát, s a legnagyobb csendben bandukolnak előre. Ilyenkor megtárul a lélek, s a vezetőnek egy-egy dörmögve odavetett szava többet ér, többet jelent minden cikornyás, cifra frázisnál. Ezt az utat s a hozzáfűzött gondolatokat tudom, nem felejtik el a 70 közül egy sem, amíg él, ha Matuzsálem korát érné is meg! S hogy a lelkekben minden látszatcsendesség dacára tombolt a vihar, azt mutatták az ökölbe szorult kezek, s a villogó, könnyfátyolos, dacos szemek. De végre felértünk a 883 méter magas Irottkőre, Dunántúl legmagasabb pontjára. Nevét a közvetlen közelben, a földből kiálló sziklától kapta, amelyen C. E. B. betűk olvashatók, (jelentésük: Comes Edmundus Batthyány. Itt volt t. i. a határ az Esterházy és Batthyány birtokok között.) Fönt a kis tisztáson emelkedik a kétemeletes, erkélyes, terraszos Árpád-messzelátótorony. A pompás kilátást azonban nem igen volt módunkban élvezni, mert a Schneeberg felől olyan köd zuhant ránk hamarosan, hogy eltakarta szemeink elől a megszállott Nyugatmagyarország felejthetetlenül szép vidékeit. Pedig innen szép időben napkelet felé egész a Balatonig, északon Pozsonyig, Nezsiderig, délen Szombathelyig látni, míg a nyugati részről idecsillognak Borostyánkő és Pinkafő tornyai. Eredetileg az volt a tervünk, hogy l1 k órát pihenünk az Irottkő tisztásán s megebédelünk nagy kényelmesen. Azonban a hideg miatt mindebből semmi sem lehetett. Nehogy a gyermekek meghűljenek, félórai pihenő után útnak indultunk, immár osztrák területen, hogy három órai megfeszített gyaloglás után elérjük a kies fekvésű, s templomáról és vásáráról egyaránt nevezetes: Lékát. Utunk elején itt is a határvonalat jártuk. Jobbról is erdő, balról is erdő; ez is, az is Esterházy Pál hercegé. Gyermekeink egészen megnyugodtak. Ejh, bolondság az egész határvonal! Mintha lehetne
