Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1926
10 1757-ben Biró Márton püspök építtette barok-stilü templom freskóit. Maulpertsch Jánosnak, a XVIII. század egyik legjobb festőjének képei itt is, mint a múlt évben Székesfehérváron, mélyen meghatottak bennünket: a jelképes előadás találékonyságát, a kompozíciót, az utolérhetetlen elevenséget, a fényt és az enyhe-rózsaszint áttetsző színezés erejét csodáltuk. Sohasem felejtjük el a két kis-Jézus képet, amelyen a világ megváltója, emberek és állatok ajándéka- képen, fürtös babakorban előttünk szendereg. A művész elégedetten tekintett volna reánk, ha megelevenedhetett volna az orgona hátterére festett arcképe. A templomból, az istentisztelet helyéről, az ősök tiszteletének helyére mentünk: a várba. Falai között nem volt más a kavics, nem volt más a virág, mint máshol és a ledült vagy álló falakon sem volt más semmi különös, mégis azt éreztük, amit máshol, más romok között nem éreztünk így. Jó volt fejünket a földre hajtani, s éreztük, hogy nem egyedül vagyunk a földdel: ők is itt vannak, akik csak voltak. Jó volt énekelni: „Itt élned, halnod kell!“ és oda kellett üzennünk Vörösmartyval a reánk néző hegykúpoknak, hajlásoknak, a drága magyar földnek: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért“. Azután emlékül kezünkbe vettünk egy-egy kis kődarabkát, s lejöttünk a várból, hogy felkeressük a Darnay-múzeumot. Ami a földünkön ősidőktől megtelepedett emberek árulója lehet kőben, bronzban, vasban, aranyban, abból mindenből tanúskodik itt egy-egy darab. Ez az első terem. Rákóczinak s a vár utolsó korának emlékei meredeznek a másik terem falain. A harmadik teremben kézimunkákat, népművészeti tárgyakat őriznek, régi pápai és herendi edényeket, gyöngyhimzéses, skófiumos kabátokat. A negyedik terembe gyűjtötték Kisfaludy Sándor emléktárgyait. A hegedűjén akadt meg a szemem; szóba nem formált dalait sírta el rajta. A múzeum titkára: Hertelendy Zsigmond úr, igen tanulságos szavakkal tartott ismertetést a gyűjtemény értékes darabjairól, s mi hálásak voltunk a magyarázatokért, s szívből köszöntük vezetőnk fáradozását. Majd rövidesen búcsút véve Sümegtől, elindultunk következő megállónkra : Tapolcára. Vajda Márta tanárnő várt itt bennünket és növendékeinket is barátságos kis iskolatársak fogadták. Velük mentünk a város közepén található barlang nyílásához. Az 1906-ban felfedezett barlang 111.-kori mészkőbe van vájva; több emeletnyi mélysége mintegy 70 lépcsőn leereszkedve, a viz munkáját párkányosra erodált barlang-
