Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1926

11

tetőn csodáltuk. Mindenki hiszi, hogy az alsó üregek vizei összeköttetésben vannak a felső tóval: ott is ugyanazon apró halak ezrei élnek. A felső tó közelében megálltunk Bacsányi János szülőházánál, hogy megemlékezzünk róla. Megtekintettük a polgári iskolát, ahol nagyon barátságos kartársak szeretete vett körül, akiknek rokonszenves egyéniségére is gondolunk mindig, ha Tapolca jut eszünke. Velünk maradtak az estéli órákban is, nem ameddig szerettük volna, hanem csak ameddig lehetett. Reggel 3 óra 15 perckor Füred felé vitt már a vonat.

A megzavart két éjszaka fáradalmaival, de a látás és meglátás vágyával nyitogattuk szemünket. Mikor a nap sugárzása aranyba öntötte a kékes kúpok hátterét, elfelejtettük az álmot, a fáradságot, s álmélkodva néztük a Gulácsi, Halápi, Szigliget és Badacsony hegyét, amint sorra bemutatták magukat izzó fénykeretben. Várva a nap felkeltét, egyszerre almazöld fémfényű esik kezdett húzódni szélesen a földön. Mind egyet gondoltunk: a Balaton ! Ott szunnyadt a magyar föld ölén, s mikor a napsugár rószaszin seprője érintette lapját, megmozdult és gyűrűzve küldte fodros mosolyát felénk. Megkerülve a tihanyi félszigetet, Füredre értünk. A fürdőtelep villái között igyekeztünk a vízhez, s a szép sétány padjairól vágyódtunk Tihanyba, az előttünk ringatózó csónakokon. Kegyeletes perceket szenteltünk a telep szobrainak s a Jókai-háznak. Felkerestük a polgári iskolai tanárok üdülőházát, amelynek kertjében szeretettel és örömmel üdvözöltük Dulovits Árpád tanácsos úr szobrát, aki a polgári iskolák ügyét megértő jósággal és szeretettel karolta fel mindig.

Innen távozva új cél felé tartottunk: Veszprémre gondoltunk és vártuk, hogy igazgatónőnkkel találkozzunk, aki megígérte, hogy elénk jön, ha már kirándulásunkon részt nem vehetett. Volt nagy kefélkedés, mikor Veszprém halmai kezdtek feltünedezni; az útközben annyi dicséretet kapott kis fehér egyenruhákat tenyérrel vasalgattuk, hogy a gyűrődéseket eltüntessük. Az álom, ami annyiszor kerülgetett, újra elröppent, s talán itt szálltunk le legfürgébben, mikor az állomáson megjelent igazgatónőnket megláttuk. Vele együtt jártuk be Veszprémet; a Benedek-hegyről csodáltuk az épenmaradt keleti várfalat, a székesegyház magyar-barok stílű épületét, a Gizella-kápolna freskóit. Bejárva a várost, utoljára a múzeumot kerestük fel. Az Ízléssel és szaktudással elhelyezett anyag elrendezése még a gyermekek előtt is nyilvánvaló volt. A tanár úr lelkes magyarázata felkeltette növendékeink érdeklődését, csak az volt a kár, hogy ele-