Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1925
7 hó ésnapokat, eleinte bizakodva a magyar vitézségben és remélve, hogy a magyar név a büszke dicsőség babérkoszorújával fog pompázni s a végén attól félve, hogy a magyarságnak még temetésére sem jut koszorú. Az 1919—20. tanév emlékezetes határkő iskolánk életében, mert megköszönve a testvérintézetek vendégszeretetét, visszatérhetett okt. hó elején az öt év előtt elhagyott iskolaépületbe. Mai ünnepünk külső adatait ez a néhány mondat ki is meríti, de úgy érzem, kötelességem ennél az ötvenesztendős dátumnál egy kissé megállani és pillantást vetni arra, hogy milyen körülmények tették szükségessé magának a polgári leányiskola intézményének megalkotását, hogyan váltotta be ezt a hivatást és milyen jövő kötelességek lépnek e vizsgálódásból elénk. A magyar leánynevelés első emlékeit ott találjuk a kódex- irodalom lapjain. Sövényházi Márta és Ráskai Lea neve a magyar középkor női kultúrájának a halhatatlan bizonysága. A veszprémi apácazárda iskolaprogranunja már kijelöli a mindenkori nőnevelés kettős célját: hasznos tagot nevelni a családnak és a kultúrának. Az utóbbinak szolgálatában főkép a szerzetek tagjai buzgólkodtak és irodalomtörténetünk büszkén emlegeti kódexmásoló apácáinkat. A kultúra azonban nemcsak a zárda falai között élt: az a pompás imádságos könyv, amely Kinizsiné Magyar Benigna számára készült, tanúság arról, hogy az olvasás vágya és szüksége a világi otthonban is nem egyszer megmaradt. A nemesebb lelki kultúrának is világhírű magyar nevek a jelzői és a középkor női eszményének kevés olyan megvalósítóját tudja felemlegetni a történelem, mint IV. Béla leányát, Kunigundát és a Vörösmarty lantján megörökített Hedviget. A magyar történelem középkorának nincs ugyan Jeanne d’Arc-ja, de őrzi Árpádházi Margit emlékét, aki mindenről lemondott, hogy Isten jóságát kieszközölje hazájának és megemlékszik Rozgonyi Cicelléről, aki a török harcban is híven és okosan kitartott ura mellett. Ezek a nevek a magyar középkor leánynevelésének a nagy eredményei, sorukat Kanizsay Dorottya zárja le, a mohácsi holtak fenséges siratója. Az ideál a XVI—XVIII. században sem válozott meg. Hogy a kultúra ebben az időben mit köszön nekik, azt az első magyar nyomtatott bibliafordítástól kezdve Dugonics Etelkájáig a magyar könyvek egész sorának vallomása ekkor új tényező járul: a magyar mutatja. A zárdaj. nevelés mellé nagyasszonyok' áícivará'^mely-
