Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1903
14 megpecsételése Yolt az a lélekemelő ünnepély, midőn I. Ferencz József 1867. juuius 8-án Budán szent István koronájával megkoronáztatta magát s megesküdött a magyar alkotmányra. A kiegyezés megalkotása Deák Ferencz ragyogó pályájának tetőpontja, nevének megörökitője. Befejezte legnagyobb művét, békét teremtett hazájában, de azért politikai működését folytatta — az ő egész élete a haladás szolgálatában állott. A 70-os évek elején betegeskedni kezdett régi szívbaja erőt vett rajta, de azért szelleme friss maradt, szónoklatai oly meggyőzők, oly hatalmasak, mint 40 évvel előbb a pozsonyi diétán. 1876. január 28-án dobbant utolsót a nagy szív — ekkor hajolt örökös pihenőre a nagy ember, ki mint a régi nádorok legendás alakja, odaállt király és nemzet közé, mire azok megértették egymást. Nagy volt ő mint államférfiu, nagy volt mint ember. És minden nagysága mellett is megmaradt egyszerű polgárnak. Irtózott a kitüntetésektől. Neki még királya sem adhatott más jutalmat, mint egy kézszoritást. Visszautasított minden kitüntetést, még a király és királyné arczképét is csak a drága keretek nélkül fogadta el s a tudakozódásra, hogy mi volna előtte kedves, azt felelte: »0 Felsége valószinüleg túl fogén gémét élni. Ha meghalok, mondja el a síromon, hogy Deák Ferencz becsületes ember volt! Ez lesz az én jutalma m.« így a kehidai bölcs . . . . . . Sajátságos alakulása a magyar fajnak a karosszékében pipázgató, tömören, okos stílusban politizálgató öreg ur. Csodálatos alakulása a magyar fajnak, ki büszkén visszauta8Ítja a vérrel fecskendezett mandátumot, midőn kortársainak legnagyobbikát is elkábitja a kornak
