Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1903

15

forradalmi levegője, melynek erénye is, bűne is az! »a czél szentesíti az eszközt«.

Csudálatos az a kitartó, magában mindig bizó logika, melylyel Deák Ferencz a forradalmat mintegy kiböjtölte s mig Kossuthot mámorossá tette, Széchenyit megó'rjitette a nemzeti válság — Deák óvatos szemlélő volt. Várt. — Várt kitartással, várt a lelkében emésztő hazafiui fájdalommal, várt azzal a biztos, törhetetlen tudattal, hogy eljöu majd az idő, mikor a nyugodt, bölcs megfontolás menti meg a hazát.

A jövőre gondolt s bár tehetetlennek érezte magát, bizott az idők csalhatatlan logikájában, melylyel híven követik s soha át nem lépik örök nagy törvényeiket a történeti események.

Hazánk akkori kétségbeesett helyzetének további erőszakolása históriai képtelenség lett volna. Csak ember kellett, ki a megoldást megtalálja s a hosszú, kínos megaláztatáson a kehidai bölcs hatalmas logikájának gyümölcse segitette át a nemzetet.

Mikor a túlnyomó erő megbénította tetterőnket, mikor a szabadságunkat leigázó hatalmat legyőzni képtelenek voltunk — a passzív ellentállás maradt egyetlen fegyverünk.

— — — Benőtte a fü a nemzet alkotmányának alapjait, mire újra virradt, s ez a nap Deák munkájának napkelte volt. Eljött az ő kora, mikor nyugodtan, mély meggondolással, komoly, önzetlen czélból — tenni kellett.

És Deák Ferencz tett.

Munkája úgy áll előttünk, mint a legmélyebb lélektani belátásnak fényes következménye, mely megteremtette a magyar kiegyezést. Ez életének koronája, hol páratlan egyéniségének minden erénye kápráztató fényességben ragyog. — — — — — — — — — — — —