Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1877

8

szeres alapokon nyugvó polgári nőtanodákat, melyeknek homlokára bátran kiírhatjuk:

„Honom leányi! nem szakasztanátok ?

Itt vár a szellem rózsaszála rátok !*'*

Ámde az ily homlokiralú leányiskolával fölérhet-e a nőknek gouvernanle-ok általi magán nevelése, házi oktatása? Nem. Mi legalább komoly és higgadt megfontolással az e nemű nőnevelés mellett épen nem hozhatunk fel ajánló érveket. Mert bál behatóbb érlelem- és Ítélettel helyeselhetni-e az oly nevelési eljárást, mely a szép, jó és igaz iránt annyira fogékony leánykáknak nem nyújt tért a szabad és nemes versenyzésre: s mely annálfogva elzárja a haladásra oly szükséges buzgadozást, növeli a közönyt, nem ad alkalmat mások és önmagok tanulmányozására, egymás szellemi és erkölcsi erejének megismerésére, saját és a társak hibáinak felfedezésére, s ez által önokulásra. Mindez oka aztán annak az átkozott könnyelműségnek, miből származott sok roszat a tapasztalás mindennapi példáival igazol. A háznál fölnevelt növendékek nem ös- merik önmagukat, nem a világot; s liasonlag a külső légtől elzárt üvegházi növényhez, mely nem élhet a szabad levegőn: úgy a palota dísztermeiben ápolt Rosák is menynyire korlátoltak az élet lekervényes utain előálló terhes körülmények között. De a tudományoknak is vajmi nagy hiával lépnek ki a világ színpadára ezek az elnevelőnösí- telt leánygyermekek! . . Avagy lehetséges-e, mikép egyes ember a tuodmányok minden ágaiban bírjon annyi jártassággal, bogy azok mindegyikéből alapos oktatást nyújthasson növendékeinek? Alig, mert biz az alapos oktatáshoz valamivel több kell , mint a könyvből betanítottak könyv nélkül felinondalása, a feladott leckének sorok szerint kihallgatása. Kell igenis talpon járó szakképzettség, teljes otthonosság a kezelendő tantárgyban, mi nélkül a