Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1877
28 mészetre utaltattak a növendékek hasonló levelek va<ry egyszerű gypszöntvények bemutatása állal, melyek a természet utáni rajzkisérlelek alkalmával mintául használtatlak, Szépírás. Heten kint kétszer az angol és német iiteny— irás gyakoroltatott. Éneklés. Heti 2 órában a nehezebb hangkörök, továbbá gyakorlás az egy- és kétszólamú éneklésben. C) A III. osztályban. Hit- és erkölcstan. Ezen tantárgyat az illető hit felekezeti lelkészek, vagy megbízottjaik tanították 2 órában egy héten. Magyar nyelv. Heti 3 órán az irály tani gyakorlatok, összekötve a mondattan kiegészítésével és az olvasási gyakorlatokkal. Bevezelöleg a tanba megismertettek a fogalmazás tényezőivel: az elmélkedés- és eszmeköléssel, nevezetesen az elmélkedés azon segédszereivel, melyek fejle— dező keblük világának szemléletére mintegy előkészítenek, u. m.: a tapasztalás, észleletek és kísérletek, fölfödözés és feltalálás stb. elméletével; a feltalálás terén mintegy gépszeröleg vezető forrásokkal: az érleinényezés-, részielés- és mütani bővítéssel, kifejtetvén eme múlani bővítésnek mind elemző, mind gyakorlati módja. Az eszmekötést, vagyis a fejlődő eszmék és fogalmak összefoglalásának módját illetve, tanulták az eszmék kötőit és az ezekkel járó Írásjeleket, mint melyekkel az összetett mondatok egybe- fiizésében biztosabban haladhatni. A körmondat alkatrészei, kellékei, szerkesztésmódja és haszna szintén az előadás tárgyait képezték; nemkülönben a tisztaság, világosság és kellem mint az irás egyik főkellékeinek eredménye; úgy a stilus másik föalributuma: a változatosság és elvei. Az előadás-szépítő szerei: a képletek és alakzatok, melyek közöl az elsők, mint a beszédnek mind érlelmességben,