Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1943

— 30 ­Nem kell az emberiség történelmének ^ok-sok lapját visszaforgat­nunk, hogy meglássuk a keresztény erkölcsi elvek nélkül erőltetett neve­lésnek kihatásaiban is elrettentő csődjét. .A mai idők világának, egyes országok példái döbbenetesen figyelmeztetnek, hova süllyedhetnek em­berek, népek, ahol az ifjúság nevelésében földi-ízű, ú. n. laikusmorál' szerint szépenhangzó, de nem Istenre-tekintő ^szólamokat alkalmaznak Az ifjúságot, féltő nevelőket nem .tántoríthatja el senki és semmi a Szentírás örökérvényű Igéjétől: »Nem vettetett nekünk más alap, mint a mi Urunk^Jézus Krisztus!« A jelen és -.jövő különb nemzedék után kiált. Ezeregy új szolgálatra hívják a körülmények, —- a honvédelem, a bajtársi kötelezettség — a leányifjúságot is. Tehát többel, nagyobb hittel, az áldozatok önzetlen vállalásával kell telődniök lélekben, hogy helyüket megáshassák. Azt pedig senki sem tagadhatja, hogy ennek a többre vállalkozó léleknek egészséges, tiszta forrása az Istenből, a vallásból táplálkozó élet. Igazolt tapasztalatunk: az ifjúság mélyen — vallásos, erkölcsi ne­velése adja a hazának, az emberiségnek a legmegbízhatóbb katonákat, a legeszményibb édesanyákat, a leghűségesebb hivatalnokokat, a leg­fáradhatatlanabb tanítókat. A tanulmányi idő 'rövidsége mellett óvó gondossággal igyekeztünk minden eszközt és a lenetőség szerint minden alkalmat megragadni, ltiogy leányaink valláserkölcsi élete nívón .maradjon, gazdagodjék és a jövőre kiható lendületet is kapjon.,Az iskolai, a plébánia, hazánk hitbuz- galmi eseményeit, megmozdulásait törekedtünk világnézeti erőforássá tenni számukra. Nov. 20—29. nagytemplomunkban P. Siska Ferenc S. J. által vezetett engesztelő ájtatosságokon, elmélkedéseken résztvettünk, nov. 27-én a Szűz Anya .Szeplőtelen Szívének leányifjúságunkat felaján­lottuk. Nov. végén leányaink meghallgatták Köhler Ferenc lazarista atya, iaz A. C. szeretet-szakosztálya országos igazgatójának előadását az ifj. Bajtársi Szolgálat kötelezettségeiről és megnézték ,karitasz-filmjét. Az előadás és filmiigen alkalmas volt a szociális érzés erősítésére. Januárban Árpádházi Margitunk szenttéavatását ünnepeltük triduummal, a háborús viszonyok miatt csendben, de nemzeti büszkeséggel és azzal a gondo­lattal: csinálunk mi még győzelmes hazánkban igazi nagy ünnepet, amelyre az egész világ is .felfigyel majd. Egyébként is egész tanévben! sokszor idéztük növendékeink elé Szent Margit hazáért felajánlott, áldo- izatos életét. —Februárban dr.,Naszályt Emil cisztercita atya, zirci teol. tanár vezette az ifjúság lelkigyakorlatát..Újszerű, liturgikus keretű elmél­kedései csak mélyebbé, bensőségesebbé tették növendékeink lelki életét, még jobban kedveltté tették a 16 év óta használt Missale-kat. Tanít­ványaink mind olvasták a Szentírást (Szt. István Társ. olcsó kiad.), a Kongregáció sajtóosztályánál iszívesen keresték ,az elmélkedő köny-

Next

/
Thumbnails
Contents