Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1942

I.

Hálára való nevelés.

Kivonat Kökay J. Ladislaa nővér előadásából, melyet a II. módi- szeres értekezleten tartott.

1. Mi a hála?

2. Kinek tartozunk hálával?

3. Szükséges-e a gyermeket hálára nevelnünk?

4. Hogyan neveljük növendékeinket hálára?

5. Az egyes tantárgyak hogyan segítik elő ezt a nagy feladatot?

1. A hála a .szeretet illata, a türelem mosolya, az alázatosság himnusza, a felebarát munkájának megbecsülése, mások fáradságának elismerése, az igazságosság jó mérlege, sok adósságunk törlesztése, az életben kapott sok-sok adomány kis kamatja, a szív nemességének fokmérője.

2. a) Szüléinknek.

Életet, ápolást, gondozást, nevelést, táplálékot, ruházatot, anyánk- atyánk szeretetét, az otthon melegét, minden áldozatát nekik köszönhetjük. i

b) Elöljáróinknak.

Elsősorban nevelőinkre, tanítóinkra, tanárainkra gondoljunk. Midőn élvezettel olvasunk egy szép könyvet, vagy írunk az édesanyánknak: ritkán jut eszünkbe, hogy ugyanakkor hálával gondoljunk azokra, akik megtanítottak az írás, olvasás művészetére vagy az egyszeregyre.

c) Környezetünknek.

Idesorolhatjuk testvéreinket, iskolatársainkat, az · alkalmazottakat. Milyen unalmas, bágyadt, mennyivel fárasztóbb lenne életünk az ő vidám társaságuk, segítségük és támogatásuk nélkül.

d) Minden embertársunknak.

Az orvos, aki meggyógyított, a jó nővér, aki ápolt és a gyógyszerész, aki lelkiismeretes pontossággal adagolta ki az orvosságot, egyformán megérdemlik őszinte hálánkat. — De ott a sok tisztviselő, akikkel