Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1939
Ave, Bone Pastor! Egy évvel ezelőtt igen árvák voltunk. Az akkori tavaszon három hónapon belül két püspökatyát hivott él az Ür a veszprémi egyházmegye éléről. A magára maradt hivő sereg nap-nap után ostromolta az eget. Veszprém, Somogy, Zala katolikus népe, felnőnek tábora és ifjúsága atyáért könyörgött Istenünkhöz. Mi, a pápai Ranolder-intézet is, lelkesedéssel kapcsolódtunk az imahadjáratba. Éreztük, erőskezű, melegszívű vezér, atya. főpásztor kell nekünk, mert nehezedett az idők járása, sokasodtak a megoldásra váró feladatok. Áldott kezet kerestünk, amely kéz utat mutat és vezet. Atyára áhítoztunk, aki fényt gyújt és azt égésben tartja az összekúszált világnézetek ködösségében. Vezér után kiáltoztunk, akinek tekintete bátorít és »előré«-t diktál, tettre késztet ás célhoz segít. Mikor aztán szeptemberben megnjyittak az iskolák kapui, örömmel mondhattuk, van már Pásztorunk. Megköszöntük az Úrnak, hogy nekünk adta, hogy hozzánk küldte Atyának dr. Cza- pik Gyula megyéspüspök urat A mült szünidőben hallottunk már kegyes kinevezéséről, felújjongtunk a hírre. Mikor pedig szeptemberben a csodálatos beiktatási ünnepségen hallhattuk gyújtó, határozott szózatát és meghatódva fogadhattuk áldását, akkor már egészen Neki adtuk szivünket. Azóta — Isten kegyelméből — kétszer is szemtől-szembe állhattunk jó Atyánkkal. Októberben a képző és líceum veszprémi kirándulása alkalmával részesült abban a kegyben, hogy tiszteleghetett Főpásztora előtt. A pünkösdi bérmálások napjaiban pedig püspökatyánk tüntette ki intézetünket magas látogatásával. Csak hálával gondolhatunk minden szavára, gondoskodó szeretetére. Most értesítőnk lapjain teljesítünk igen kedves kötelességet. Ezekben a sorokban ragaszkodással köszöntjük melegszívű, gondoslelkű nagy elöljárónkat, Atyánkat. A papír néma, a sorok szót- lanok, de a papír hallgatagsága és a sorok csendje mögött a pápai Ranolder-intézet majdnem egyezer leánynövendékének képzői, líceumi. polgári |iskolásai, elemi iskolai tanulóinak és apró óvodásai3
