Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1929

6

Igaza van a költőnek. Felüdülés, oázis, új illat kell. Mindazt megadja a mai ünnep. A kilencszáz éve elszállt illat, most kell, hogy ezerszeresen újra éledjen és járja át a magyar ifjak szívét. És Imre segít! A magyar ifjú, aki a lámpa világa mellől, friss levegőt szívni az ablakhoz lép, mindenkor bíztatást érezhet szelíd tekintetére. A nő, ki eszményét benne keresi, bátorságot, erőt kap tőle. Igen, a nő. Bár Szent Imre férfi, de lelke nőiesen finom. A mezei liliom karcsú szára is erős, szilárd, az orkán támadásai alatt hajlik, de nem törik, levelei hajlíthatatlan rugalmassággal simulnak a szárhoz, de virága ? — gyöngéd, finom, érzékeny, egy gyöngédtelen kéz érintése halálát okozza. És e két alkatrész egy növény. A magyar liliom csodás lelke is hamvas, fehér virág, az erős, acélos testben. Szemléljük tehát Szent Imre lelkét, mi tetszhetik benne nekem . . . a nőnek? Szent Imre királyfi volt, az akkor már hatalmas Pannónia királyának fia. Királyi fény, pompa, kényelem, élvezet környékezi, csak rajta függ, elfogadja-e? S mit tesz az angyali ifjú? Királyi palota, az ország trónja, Szent István koronája, harci zászlók, népek hódolata nem elégíti ki őt, mert megérintette lelkét az Úr földet- világot árnyékba borító illetésével s a hallhatatlan élet szenvedélye foglalta el szívét. Fény, dicsőség kicsiny lett szívében, lelke a múlandó földi javakat megveti s erőszakos alázattal csüng az égi kincseken. Ennyi szeretet, ennyi vágy és lemondás az égiek után, csodálatra, bámulatra ragad 1

„Eh mit egy ilyen szenteskedő herceg 1“ — fakad ki a XX. század embere, akit bánt, hogy egy jövendő királyt kezében liliomszállal ábrázolnak s nem buzogánnyal. Nehéz volna megállapítani, vájjon a harcoló katona, vagy az imádkozó gyermekifjú szerzi-e meg hazájának a babért a nemzetek örök Istenének kezéből. — Én azt hiszem, Szent Imre szeplőtlen életével, tiszta szívének tömjénáldozatával, több áldozatot hozott Isten s ember előtt a magyar haza javára, mint a gonosz erkölcsű katona, kinek életét ellenséges fegyver oltja ki. De valaki talán azt mondja: „Igen, most már belátom a herceg lelkének csodás értékét, de hogyan vette volna kezébe az ország gyeplőjét egy ilyen gyenge, sáppadtarcú királyfi, hiszen a kardot sem tudta a kezébe venni“. — Nagyon csalódik a jámbor gúnyolódó. Imre bár nőiesen gyöngéd lelkületű, de amellett acélos, bátor férfijellem. Hófehér lelkét daliás test fedte. Nemcsak imádkozni, de akarni, tenni is tudott. A munkához, lelkes szorgalomhoz Isten adott neki szárnyakat. Vagy talán az imádság és a kard, vallás és honszeretet nem egyeztethető?