Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1909
18 kételyeivel és vágyaival, tisztába jöhetne. íme itt a kereszténység legfényesebb diadala! A mennyből hozott hit sz. angyala a sir túlpartján áll s az Istenség fény özönében meggyujtott szövétnekkel deríti fel a borzasztó éjhomályt; a Mindenható trónjától lehozott igékkel biztosít, hogy a lélek nem lesz a romboló időnek, nem lesz a halálnak martalékja és a megdicsőülés szent reményének malasztjával megihletett halandó embert a sir közelében is bátorítja: Nőm omnis moriar! Méltán rávéshettük volna a boldogultnak fejfájára is eme jelmondatot, mert minden tettében, minden művében, mit életében gyakorolt és létesített, a háttér mindig az volt, hogy nem vágyik múlandó dicsőségre. Jól tudta ő, hogy azok a lapok, melyekre az embernek viselt dolgait feljegyzik, megsárgulnak; a por ellepi, a féreg megrágja őket. A nagyszerű siremlék, amit sirjára állítanak, idővel elkorhad, elporlad s előbb-utóbb jeltelen lenne sírja. Testileg ugyan a földön volt ő, — mások boldogításáért, de szive, lelke az égieket kereste; onnan várt fáradhatlan munkásságára áldást, imádságos lelkének enyhületet, vigasztalást a megpróbáltatások napjaiban, melyekből bőven kijutott neki. Vigasztalódjanak, akik itt szivéhez közelebb állottak, kiknek az ő elvesztése sűrű bánat könnyet csalt ki a szemekből, mert ha a drága halott koporsójánál annak földi életére tekintenek vissza, nincs okuk pirulni, nincs okuk aggódni örök sorsa miatt. Úgy élt ő, mint aki a síron túl is életet vár és abban Isten kezéből boldogságot óhajt. Hiszen >hazament ő a Mindenhatóhoz, kiért szive dobogott«. Született 1844-ben Budapesten. Atyjának, Klein Ágoston gyógyszerésznek a boldogult egyetlen gyermeke volt. Elképzelhető, hogy mint ilyen, a leggondosabb vallásos nevelésben részesült. Előkelő, vagyonosabb szülei talán szép jövőt is jósolhattak neki. Az ő szive azonban nem vágyott a világ forgatagába. A viruló szép leány nem akart' a világ színpadán fényleni, a regényes ábrándokba elmerülni, a léha hízelgők lepkeseregétől környeztetni. Szerény elvonultságának szent fátyola alatt megérlelődött benne a tudat, hogy életét egyedül Istennek szenteli, kinek e szavait követve: »Gyermekem, add nekem szivedet.« (Péld. 23. 26.) »gyenge vállaira vette a nehéz keresztet s le sem tette többé, csak halálakor. Belépett azon csendes, névtelen harcosok közé, kik éle-
