Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1909

Í9 tűket a szenvedő és tanulásra vágyó emberiségnek szentelik. Engedel­messég, szegénység, szüzesség, önfeláldozás azok a gyöngyök, melye­ket pazar kézzel szórnak el az élet útjain. A világ megveti őket S ők — meghalnak a világért«. Elöljárói korán felismerték benne a tetterős, gondos nevelőt s az ország legelső zárdáiban jelöltek ki számára működési teret. A vallás szent hatalmával öntözgette mindenütt, mintegy kertész, a rája bízottak szivét, mert jól tudta, hogy a későkori vallásosság a zsenge korban elhintett magból csirázhatik csak ki. Ami szaba­dabb idejéből megmaradt, sőt éjjeket, krisztusi szeretettel a bete­gek kórágyainál töltötte, sokszor szembenézve a halállal a nagy kolerajárvány idejében is. Az utosó 25 esztendőn át négy intézetnek volt egymásután elöljárója: Nagyszomat, Hontszobb, budapesti helyőrségi kórház s legutóbb 9 évig Pápán. Mind a négy helyen kimutatta hatalmas tetterejét, alkotó képességét. Három helyen épített, gyökeres átala­kításokat eszközölt. A tornyosuló nehézségeket bámulatos vasaka­ratával leküzdötte. Ezelőtt 9 évvel helyezték Pápára főnöknőnek éppen akkor, midőn a sok vajúdáson átment nőképző intézet volt keletkezőben. Hisszük, éppen azért, hogy itt is alkalma nyíljék megmutatni, hogy egy nehézségektől vissza nem rettenő asszony csodával határos dolgokat tud létesíteni. Bátran elmondhatjuk, hogy az ő helyén más valaki annyi és akkora átalakításba, új építkezésbe bele nem mert volna bocsátkozni — egy fillér nélkül —, mint ő. Az intézet kápolnáját megnagyobbította; újra festette, új padokat csináltatott 6000, az anyaház tetejét cinkpléhvel újra fedette 6500, az anyaházat kibővítette egyéb javítás és alakítások­kal 30.000, a 44 méter hosszú 2 emeletes nőképzőt a felszereléssel együtt 180.000 korona költséggel. Mindezeket négy éven belül; s ma van az intézetnek 76.000 korona adóssága ötven éves tör­lesztéssel. A többi tisztázva van gyűjtő-ivek és állami segítség nélkül. Pénzt csinálni nem tudott, de tudott takarékoskodni, okszerű gazdálkodással. Az a kérdés merülne fel, miből gazdálkodik valaki, akinek semmije sincs?! Az intézet hamarosan benépesült 120 bennlakóval. Az ezek ellátásából fennmaradt fölösleget, fáradság­díjat, — nem mint mások, vagy élére rakják, vagy elkótyavetyé­lik — a fontiekre fordította a közjó érdekében. De mi köze a növendékek ellátásából megmaradt pénznek 2♦

Next

/
Thumbnails
Contents