Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1940
36 helyiség, 1 cserkészotthon 84 m3, 2 iroda 300 m3, 1 tanári szoba 226 m3, ifjúsági olvasóterem 63 m3, vendégszoba 87 m3, 1 fürdőhelyiség, 1 fürdőterem öltözővel 262 m3, 1 cselédfürdő, 8 WC átlag 65 m3, méhes, 2 melegház, igazgatói lakás. III. Az intézet működése. 1. Nevelés, fegyelem. A tanítóképző-intézetekben nem új a növendékek nevelésével való intézményes foglalkozás. A többi tanulóktól eltérőleg azért szeretjük tanítványainkat növendéknek nevezni, mert növekedésüket az évtizedek óta tökéletesedő internátusainkban nemcsak figyeljük, hanem okosan irányítjuk. Az internátusaink belső szelleme azért olyan emelkedett, mert a minisztériumi rendtartási szabályzatok alapján maga az iskola igazgatója tartja legelsőrendű kötelességének irányítását, ellenőrzését. Kikerülő növendékeink ébrednek tudatára annak, hogy az internátusi majdnem állandó — sokszor pillanatnyilag kellemetlen — felügyelet ugyan nagyon terhes, de a nevelőtanári munkának igen kis része. Célját a végzett r.ö vendékeink azokban a hálás köszönetükben látjuk megerősítve, akiket elhamarkodott cselekedetüktől a gondos ellenőrzés tartott vissza. Felszám- lálhatatlanok azok az apró társas érintkezésbeli ismeretek és készségek, melyeket az internátusbeliek »maguktól« »egymástól« észrevétlenül elsajátítanak. Gondos vezetés mellett a rossz divatok megfelelő bírálata a gyors elterjedést megakadályozza. Az internátusi növendék jobban reánevelődik arra. hogy nem ő a központ, sőt ellenkezőleg olyan társas lény, akinek minden pillanatban alkalmazkodnia kell. A közösséghez való hozzáidomulás többszöri megszégyenüléseken keresztül történik. Az internátusi növendéksereg legalkalmasabb azok elfelejtésére. Az intézményes nevelőeljárásokon kívül igen sok alkalomszerű egyéni nevelés folyik abból az egyszerű tényből, hogy a délutánonként szertári foglalkozásra bejövő külső tanártestületi tagoknak »kéznél van« egyjkét növendék. Szívesen engedjük bennlakó növendékeinket naponként 13—15 között, szombat—vasárnap 13—17 között felügyelet nélkül a városba azért, hogy necsak »üvegházi nevelésben« legyen részük, hanem alkalmazhassák önállóan is a szerzett társasérintkezési készségeiket, próbálkozzanak élni szabadságukkal, nevelődjenek botlásaikon, erősödjenek az önnevelésben, lássák, próbálják a felnőttek életét. Nem igen tudják növendékeink mennyire elkényezteti őket nagy életcéljuk gyors és mennél tökéletesebb elérésében az a mindenről gondoskodó internátus, melyet a szülők szerepét igyekszik betölteni, s mely a szülők befizetéséből magasabb életnívót biztosít az otthonnál. Amikor az internátusi élelmezésben válogatók éretlen megjegyzéseit és nagyon sok esetben előforduló nyegle cselekedeteit tapasztaljuk, sokszor jut eszünkbe: nem túlságos gyámolítás az, hogy messzire csaltuk a gyermeket a szülők fáradságos munkája figyelésének lélekalakításától? Ifjaink bizony sokszor nagyon sajnálatosan megfeledkeznek arról, hogy mennyi verejtékbe kerül az ő könnyebb életük!
