Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1937
Búcsúzunk Hatvani Lajos tanártól. A f. tanév elmúlásával az intézet egyik érdemes munkatársának tanári működése is lezárul. Hatvani Lajos zenetanár szolgálatának végállomásához jutott. Sajnos megrongált egészséggel érkezett meg. A 36 évi tantermi munka felemésztette munkabíró szervezetének szívós erejét, kikezdte derült kedélyét és lassította munkaütemét. Már évközben kellett letennie a munka eszközét és hogy a félévi betegszabadsága némi javulásra segítette, azt elsősorban rendíthetetlen, mély hite és az abból táplálkozó szilárd világnézete, a Teremtő elrendelésében szelíden, bizakodóan megnyugvó imádságos lelke hozta meg számára. Boldog életének sima útja az ország legszebb tájain vezetett keresztül. Tanulmányainak elvégzése után két tanítói állomást elhagyva a tőzsgyökeres magyar lakosságú Mezőtúron folytatta működését a ref. gyülekezetben, mint orgonista. Istenadta tehetsége a zenevilág felé vonzotta és nem is nyugodott meg, míg a magasabb képesítést meg nem szerezte a zeneakadémián és a kozervatóriumon. Ennek birtokában eme intézethez kapott megbízást 1908-ban. Innen indult el az a szép pálya, amely nevelő-oktatói értékekben, zene- irodalmi sikerekben és emberi érzésekben egyaránt gazdag. Rövid félévi itteni szolgálata után a gyönyörű Székelyföldön fekvő sepszi- szentgyörgyi áll. tanítónőképző-intézetben talált új otthonra. Zenei tehetsége e helyen bontakozott ki és az intézet, majd pedig a városi zenei életben csakhamar érezhető is volt. Vágya nem talált teljes kielégülést a zene és ének iskolaszerű tanításában; ennél többet akart: a zenei élet többféle formáit élje az intézet és a város társadalma. Szervező ereje már akkor mutatkozott be. A leánynövendékekből alakult vonós-zenekar, majd a városi dalkör rövidesen ismertté tette a fiatal szerző-karnagyot, a lelkes zenetanárt.
