Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1937

4

Munkássága egyre szélesbbedett és neve korán vonult be a zene- irodalomba.

Ebből a nyugodt, örömmel teli, harmonikus életéből a világháború mozdította ki. 1915-ben vonult be és már 1916. októberében fogságba esett. A szerző-karnagy itt is megszólalt. Nem kesergett, hanem dolgozott, hogy lelkét az ország jobbrafordulásának idejére megmentse. A szomorú sors felett érzett mély bánata feloldódott lágy dallamokban és azok akkordjai vigaszt és reményt keltettek a csüggedt lelkekben. A 3 évi fogság így vált elviselhetővé. A szerencsés hazajulás és leszerelés után Pápán telepedett meg családjával és újra tanára lett az intézetnek.

Azóta 18 esztendő telt el. (Közben megfordult a sárospataki tanítóképzőben is néhány havi helyettesítés címén.) Ebből az időből sem hiányzik a szervezés, a szereplés, a dal- és zeneszerzés. A 10 éve fennálló Kárpát-dalkör élete Hatvani Lajos nevével forrott össze. Ö hívta életre, Ő ápolta, nevelte és emelte arra a színvonalra, amely az élet- és fejlődőképességnek az alapja. De a vidéki kis falvakban is irányította a zene- és énekkarok szervezését. Sok elfoglaltsága mellett erre is jutott ideje. Mindenütt személyesen lelkesített, hogy a magyar zenének, a magyar dalnak utat nyisson a szívekhez. Ezt mint szerző is igazolta. Muzsikus lelke egymásután öntötte harmóniába a bennecsendülő dallamokat, a zene- és énekkari motívumokat. Legsikerültebb szerzeménye „Krasznahorka vára“ c. dala, amely méltón foglalhat helyet a legszebb irredenta dalok sorában.

A szerző-karnagy azonban jó tanár is volt. Alapjában véve elsősorban pedagógus, hiszen annak is készült Kiskunfélegyházán és meg is maradt ilyennek szerzeményeiben, a karvezetésben és a tanári munkájában. A tanteremben mindig a nyugodt, szelídlelkű, lelkiismeretes tanár típusa volt. Igen szerette az ifjúságot, őszintén együtt érzett sorsával, okosan megértette hibáit és jóindulatúan igazságos volt minden egyes tanítványával szemben. A kivételezést nem gyakorolta és csak azok iránt nem volt elnéző, akikben hiányzott a tárgyszeretet és a szorgalom. Az ifjúság fiús szeretettel vette körül és bizalomteljesen fordult hozzá akár tanulmányi ügyben, akár az élet gondjaival. Zsenge kísérletezéseiket sem titkolták előtte és ó midegyik próbálkozását addig boncolgatta, míg zeneileg életre nem keltette. Ez a bölcs vezetése eredményezte, hogy nem egy tanítványa szerepel ma az ifjúsági zeneirodalomban, nyer elismerést, dicséretet, kitüntetést,