Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1936
/ otthonra. A háború borzalmai, a tüzvonalban átélt sok szenvedés, a kemény, szívós embert erősen megviselték, de bizakodó lelkét nem bénították meg. Alig ocsúdott fel, hogy hova is lett az általa rajongásig szeretett Székelyföld, a gyönyörű Felvidék, a régi hittel, bizalommal és ügyszeretettel állott munkába. Csak következetes maradt önmagához, hiszen Zágonban tett ily értelemben hitvallást ezeket mondva: „Szeressék Istent, mint szerette eszményképünk (Mikes Kelemen), mert a hit felemel, ha porba sújt a sors, vigasztal, ha bánatunk van, erősít az élet viharaiban, megnyugvással tölt el a rettenet óráiban, gyengéddé tesz embertársainkkal, felvértez ellenségeinkkel szemben.“ Érdemes szolgálatát valóban ebben a hitben folytatta. A történelem, a magyar nyelv és irodalom, az önképzőkör ismét meghódították a széptudású, alapos felkészültségű tanárt. Az ifjúság figyelme csakhamar erősebb mértékben terelődött eme tantárgyak felé. Mindig határozott tudást kívánt. Nem tartotta megengedhetőnek, hogy a nemzeti tantárgyakban a növendék botorkáljon. De azért nagyon megértő volt. Szerette az ifjúságot s szeretett tanítani. Munkáját mindig világos célkitűzéssel irányította, széleskörű tudásával alátámasztotta és logikus következetességgel haladt a cél felé. Tanítványai — bár keményebb teljesítménnyel kellet megbirkózniok — őszinte tisztelettel és ragaszkodással viseltettek irányában és nem egy gondol vissza hálás szívvel a történelmi és irodalmi órákra. Amit ezek az órák nyújtottak, az bőséges útravaló volt a tanítói munkához. Tantárgyaiban a tanulmányi előmenetel számszerűen ritkán jutott az első helyre, a növendékek tudása azonban mindig a színvonal fölé emelkedett és bármikor lehetett akármelyik osztályt rajtaütésszerűen próbára tenni, még a gyenge tanulók is megállották a helyüket. A komoly szigorúság eredményezte ezt. Figyelmét és gondosságát nem kerülte el az önképzőkör sem, ami természetes is, hiszen kezdőtanár korától fogva vezette az önképzőköröket. Alapos tájékozottsága, nagy olvasottsága, más tantárgyakban való jártassága (sokáig tanította a pedagógiát) az önképzőköri élet minden mozzanatában biztos útmutatónak bizonyult és a növendékeket az önálló kutatómunkára, a sokoldalú tudás megszerzésére sarkalta. A szorosan vett iskolai munkán felül állandóan tevékenykedett a különböző társadalmi egyesületekben. Ünnepi beszédei mind formailag, mind tartalmilag a jól megszerkesztett és felépített beszédek közé tartoztak. Szereplései bizony sűrűn érték egymást az első években. Mint frontharcos, sokat buzgól- kodott a szegény frontharcosok segélyezésében és összeköttetéseit a munka- nélküliek, rászorulók, vagy nyomorúságban élők kenyérhez juttatására használta fel. Szolgálatait mindenkor készségesen ajánlotta fel, valamint szíves önzetlen segítségét is, ha szűkölködő embertársainak érdekei úgy kívánták. Mint kartárs őszintén ápolta az együvétartozást, ellentétet nem szított, békét nem bontott, s mindig hűségesen ragaszkodott az intézethez, amelyet 17 éven át szolgált becsületes jóakarattal. A megsokasodott évek azonban súlyosan nehezedtek szervezetére. A többéves frontszolgálat gyötrelmei és későbben — 4 —
