Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1936
Búcsúzunk. SÁGHY TAMÁS. „Egy nemzet jövendő nagysága nevelésének jelenjén alapszik.“ Búcsúzáskor az intézettől megvált kartárs saját szavait idézem emlékeztetőül, ama lélekemelő, a szíveket erősen megkapó szép ünnepélyre, amelyről a „Székelynép“ c. lap 1913 május 20-ki számában részletesen beszámolt. Mennyi igazság van ebben a rövid mondatban ! Mennyire megszivlelendő minden szava. A sep- sziszentgyörgyi áll. tanítónőképző intézet zágoni kirádulásán hangzottak el ezek az örök érvényű szavak, ...melyeket minden nevelőintézet homlokzatára kellene írni. Nem lehet csodálni, hogy az ünnepi szónok „a szív érzésének legtipikusabb martírja“ felett elmélkedve döbbent rá erre az igazságra, amely egyúttal annak is jele, hogy e gondolat hordozója nagyon szerette hivatását. Működésének még csak a kezdetén volt, amikor már egész lényével a tanító- képzés rendkívülien messze kihatású ügyéhez tapadt. Nem a leáldozó kpr esztendejében eszmélt rá, hogy a tanári pálya teljes szívet, teljes lelket kíván hanem már elinduláskor. S ebben erősen támogatta szakcsoportjának szerencsés megválasztása is. Mélységes hazaszeretetét, kiváló szónoki tehetségét, az irodalom- és történelemért való szenvedélyes rajongását hol igazolhatta volna erőteljesebben, mint eme tárgyak tanításában. Ezért döntött a tanárképző főiskolán e szakcsoport mellett és csakhamar ki is emelkedett a főiskola hallgatói közül. Az akkor elmondott alkalmi beszédeit még ma is idézgetik évfolyamtársai és professzorai is elismerték nem mindennapi szónoki képességeit. Főiskolai és egyetemi tanulmányainak szép eredménnyel való elvégzése után a máramarosszigeti állami tanítóképző intézetben kezdte meg szolgálatát 1904-ben. Messzire szakadt el sopronmegyei szülőfalujától, de talán ennek köszönhető, hogy a hazaszeretettel amúgy is túláradóan megáldott ifjú tanár a nemzetiségi vidéken, majd pedig a Székelyföldön oly fanatikus magyarrá nevelődött. De mint tanár is ígéretteljesen bontakozott ki. Az intézet életében jelentős szerepet töltött be és a helyi lapokban elég sűrűn találkozott az olvasó Sághy Tamás tanár nevével. Ünnepi beszédeit mindig megörökítették és tollából kikerült cikkeit szívesen fogadta a sajtó. Életének további szakaszait a háború alakította. 1914 augusztus 4-én bevonult katonának és 4 évig küzdött a fronton. A fogsággal is meg kellett ismerkednie. 1918 november 3-án az összeomláskor utóvédharcban olaszfogságba esett, ahonnan 1919 december 6-án szabadult meg. Erdélyből menekült családjával Pápán telepedett meg és a mi intézetünkben talált új
