Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1935

15

történelmi emlékeinek maradványait fedezzük fel. A gyermek képzeletvilága minden időben és helyen lényegében ugyanaz. A legegyszerűbb gyermekjátékot a mai gyermek is átveszi; a falusi gyermek bábuját ma is úgy készíti, mint sok-sok évvel ezelőtt. A művelt, kulturált népek gyermeke e tekintetben nem különbözik a primitiv népek gyermekétől.

A gyermekek minden időben játszottak, akár erőfelesleg levezetése ez, akár erőgyűjtés, akár a komoly munkára való előkészülés, akár utánzási ösztön: mindig lelki szükségletből fakadt. Játékukban még rendszerint együtt van költészet, zene és tánc; hűségesen megőrizve a hármas egységet.

Ez a helytől és időtől való függetlenség ad a gyermek játékának, énekének rendkívüli néprajzi értéket. Hihetelen szívóssággal ragaszkodik a gyermek a már sokszor értelmetlen szöveghez, így lehetséges aztán az, hogy pl. a jelentéktelennek látszó füzfasíp készítő versikének varázsígék csökevényeit őrző rigmusában:

Kele, kele fűzfa,

Bödögei nyárfa,

Egy kis gyerek sípot kér,

Adjunk neki majd nem kér,

Jönnek a törökök Síppal, dobbal, nyári hegedűvel,

Kakas énekszóval.

vélik felfedezni tudósaink a magyar ősvallás (sámánizmus) utolsó nyomait.

Az egyszerű falusi ember életének bármely szakaszát, a közösség, a falu életének bármilyen megnyilatkozását nézzük, mindenütt ott találjuk a gyermeket, mint a hagyományok őrzőjét és továbbvivőjét. Amit a felnőttek elhagynak, azt átveszi a gyermek; továbbéleszti, rendszerint a maga érzés és gondolatvilágához idomítja, de el nem hagyja.

Karácsony táján ma már nem a felnőtt legények, hanem a gyermekek járnak regőlni. Primitiv, ősi felszerelésükkel — lánccal és »höppögető«- vel járják a falút, »régi szokás szerint« összeregőlve leányt és legényt. Vagy gondoljunk a betlehemes játékokra, a három királyokra, a lucázás (kotyolás) oly sokféle változatára, vagy a karácsonyi és újévi köszöntőkre, melyeket a néprajzi irodalom mint drámai hagyományokat tart nyilván — mindezen sok ősi eleimet őrző népszokást ma már csalt a gyermekek ápolják. i

A pünkösdi királynőt gyermekek választják, nagyhéten a gyermekek serege süvít végig a falún, kereplővel, vagy pörgetővei éktelen lármát csapva — pótolva a Rómába szállt harangokat — kiáltanak be az ablakon »bekerepelünk«.

A gyermek életében kétségtelenül nagy jelentőségű esemény az is- kolábajárás; érdekes, hogy aránylag mily kevés szokás fűződik, illetve