Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1935
16 mily keveset ismerünk, mely ezzel összefügg. A balázsolás és Gergely- járás hozható leginkább kapcsolatba ezzel, de már ezek is mindinkább elvesztik önálló jelentőségüket, határozott formájukat. A két szokás vidékenként nagyon keveredik, sürgős volna a még meglévő változatok feljegyzése, mert sok művelődéstörténeti adatot őriztek meg számunkra. De nemcsak a szellemi néprajz körébe tartozó hagyományok hűséges őrzője a gyermek, hanem a tárgyi néprajz terén is sok értéknek átmentője. A gyermek játékszerét legszívesebben mindig maga készíti. Bármilyen egyszerű is legyen az, sok következtetés vonható belőle a gyermek képzeletvilágára. A bugatyú vagy csiga, nádihegedü vagy rongybaba készítése a gyermeknek öntevékenységéből fakadó örömteljes előkészülete a komoly munkára. A munkaiskola a gyermek öntevékenységét állítja a nevelés, tanítás szolgálatába. A gyermek érdeklődését felkelteni, testileg, szellemileg foglalkoztatni, belevonni a tanítás munkájába úgy, hogy szívvel, lélekkel adja mindazt, mely lelkében él, mit otthonról magával hozott. Kérdés már most, mennyiben tudja ezt mégvalósítani az a tanító, ki a gyermeki lélek fentebb vázolt megnyilatkozásait figyelmen kívül hagyva, általános elvek szerint egy egységes műveltség alapján akarja a nép közöt*t nemzetnevelő hivatását teljesíteni. Az új idők, új iskolát alakítottak ki, melynek fő elve az életközelség. Ezt pedig csak a népismeret és népi kultúra alapján álló) tanító fogja leginkább megvalósítani. Ismerjük meg önmagunkat — a népi gondolat újjászületésének ez tulajdonképeni célja. A tanító ismerje meg elsősorban a gyermek lelkét, melyet alakítania kell. Az új magyarság kialakításának magasztos elgondolása a népi gondolatból indult ki. Apostollelkü kutatók ezért járják a falút, táncban, dalban ezért mutatják be népünk értékeit, tudományos rendszerező munkák ezért íródnak, ezeréves múltúnk élményeit ezért kötik bokrétába. A nép felé fordulás tulajdonképen lázas keresés, kutatás az új életformák, az új magyarság után. Az életnek alig van megnyilatkozása, hol ezen örvendetes magunkra- eszmélés ne jelentkeznék. Természetesen az iskola sem zárkózhatik el eme új áramlat elől, nem térhet napirendre felette; legelsősorban pedig a tanítóképző az, rmely jelentős részt kíván ebből a munkából, sőt kötelessége is e kutatómunkának reá eső tekintélyes részét vállalni. A tanítóhoz legközelebb a gyermek áll, a gyermeken keresztül ismeri meg közvetlen környezetét, a falút, a gyermeken keresztül nyeri meg a szülők bizalmát. Ha a tanító az egyszerű kis gyermekdalban, kiolvasó versikében, vagy játékban is meglátja az értéket, ha tanítványaival lejegyezteti, ezzel belevonta a gyermekeket is a tanítás munkájába; a
