Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1934
46 emeletet tart és a kiemelkedő torony kellemes arányban javítja a 70 m. hosz- szúságban elnyúló egyszerű kiképzésű, a magyar címerrel ékesített és pompás előkerttel díszített patinás frontot. A teleknek a főutcára néző két végén egy- egy komor fenyőcsoport vezeti be a cserjék, bokrok, lombos fák sorozatát, amelynek folytatásában az egyik oldalon kezdődik a gyümölcsös, a másik szélén pedig egy bokros formáció, amelyhez a szőllőiskola csatlakozik. A 4.099.4 D-ölt számláló telek egyszerű dróthálóval körülvett felső vége ringó gabonatáblákkal határos, amelyekből itt-ott kikandikál egy-egy pirosfedeles kis házikó és teszi festőivé a szép tájat. Eme változatos szegélyen belül terül el a 980.4 Dölnyi konyhakert a 246.4 n-ölnyi faiskola és a 168 Oölnyi szőllőtelep. A gazdasági területnek eme parcelláit a már öregedő eperfasövény zárja el a tornaudvartól és játszótértől, amelynek homokos, gyepes talajára az élősövényt szakaszokra osztó, gyönyörű lombsátort formáló hárs, juhar és vadgesztenyefák vetítik hosszanti árnyékukat. Eme szegélyfákkal vetélkednek a szabadtéri oktatás céljaira szolgáló tisztásnak dús lombkorönájú díszfái, amelyek árnyékában meghúzódó gyepszőnyeg egyúttal kedves pihenő — és tanulóhely. A teleknek több helyén emelkedik egy-egy magányosan álló 35 éves vagy még idősebb tanúfa, amelyeknek borostyánnal befutott cserepes kérgű fatörzse az intézet gyermekkoráról mesél az alattuk növő rózsáknak, csemetéknek. Természetes, hogy az elég dús növényzetű kertből nem hiányzik a rigófütty, a vidám madárcsicsergés, ami a sok beszédes szépségnek kora tavasztól késő őszig igazi életet ad. A fásított területek elég nagy helyet foglalnak el, a cserjésítést mégis folytatni kellett, hogy a nagy egyöntetűséget tarkítsuk. Az ősz folyamán a többek között elültettünk 500 db. Carpinus betulus, 5 db. Quercus rubrum, 10 db. Fagus silvaticus, 20 db. Koelreuteria paniculata, 100 db. Makiura aurantiaca, 10 db. Colutea arborescens, 5 db. Celtis occidentalis, 50 db. Ligustrum ovalifolium, 2 db. Populus balsamifera, 2 db. Caragana arborescens, 1 db. Cercis siliquastrum és 2 db. Keria japonica díszcserjét, illetve fát. A sorozat még nem teljes, hiszen a tanítási anyag is követelne még jó néhányat. Az udvar, játék és tornatér kis méreteivel nem alkalmas a nagyobb mozgást kívánó játékokra. Ezt némileg kárpótolja a szomszédságban levő szabad térség, ahol párhuzamos óra esetén a testgyakorlati órák is megtarthatók. A gazdasági kertünk talajbeli viszonyai nagyon kedvezőtlenek. Termőereje csak rendszeres öntözéssel tartható fent; öntözőrendszerünk azonban hiányos. De a viz sem elégséges, mert a városi vízvezeték nem engedi meg a korlátlan használatot. Kénytelenek vagyunk önállóan biztosítani a vízmennyiséget, ami egy sekélyebb kút ásásával és bolgár csatornarendszerrel el is érhető. A kertgazdaságot különben szabályszerű forgó szerint vezetjük ; a köztartást mindig el tudja látni és piacra is adhat valamit. A főjövedelem azonban a díszcserje-iskolából, a virágkertészetből kerül ki. A kertészt megillető 33%-os jutalék az 1934. évben 62.38 pengőt tett ki.