Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1934
— 19 ugyan, de az első perctől kezdve idegennek érzi magát és az egészet csak átmeneti állapotnak tekinti. Kielégülést nem talál, mert hiányzik a megfelelő környezet, a társaság. Az elparlagiasodás ismert fogalom és mint a legrettenetesebb jövő lebeg az ifjú tanító előtt. Érthető, mert mit is csináljon, ha a gyerekekkel nincs az iskolában elfoglalva? Vagy olvasással, önműveléssel tölti el szabad idejét, ha ugyan könyvekhez jut és ez a jobbik eset; vagy rossz társaságba kerül és akkor nemcsak saját magát teszi tönkre, de a rábízott feladatot sem tudja úgy elvégezni, ahogy azt tőle a társadalom, a haza megkívánja. Valóban sajnálatra méltó az ilyen ember, mert nem találja meg azt a munkakört, ahol haszonnal működhetne. A falusi ember gondolkodásmódját, érzelmi világát nem érti meg, nem tud lehajulni hozzá, hogy magához felemelje. Munkája nehéz és eredménytelen lesz mindig. Pedig a népiélek megértése, bizalmának a megnyerése a tanítónak a legkönnyebb. Hisz a szülők, gyermekeiken keresztül jóakarójukat látják benne, szellemi vezetőjüket. Ezt a helyzeti előnyt kell a tanítónak kihasználni ; ez az a terület, hol eredményesen működhet, hol magának soksok örömet szerezhet, a tudománynak nagy szolgálatot tehet. Sajnos, míg ezen megismerésig eljut a kezdő tanító, igen sok nehézséggel kell megküzdenie. Idegennek fogja magát érezni soká, mert műveltsége, világnézete, melyet az iskola kialakított benne, elválasztják attól a környezettől, amelybe került. A falusi ember és a tanító sokszor nehezen értik meg egymást, mert kölcsönösen hiányzik a kultúra: egyiknél a városi, másiknál a falusi. Nagyon örvendetes jelenség, hogy a néprajzi munkába már korán, nálunk is igen sok tanító bekapcsolódott és a legszebb és legértékesebb eredményeket e téren tanítók érték el. De a tanítóság korántsem olyan számarányban vesz részt a munkában, mint ez kívánatos volna. De ebben nem a tanító a hibás, hisz őt erre nem tanították, elő sem készítették. A tanítóképzőben tanult sok tudományos anyagból kimaradt egy tárgy, amely pedig az ő szempontjából rendkívül fontos: a néprajz. Ez volna az a tantárgy, mely közelebb hozná őt környezetéhez, mely nemcsak azt mutatná meg, hogyan kell tanítani, hanem megmutatná, milyen lesz az a környezet, amelybe esetleg kerül, miképpen illeszkedjék bele a közösségbe. Sokat tanulunk, sokat tanítunk, távoli területekre tévedünk, de legközelebb fekvőről megfeledkezünk, azt alig ismerjük. Igaz ugyan, hogy a néprajzról, egyes tárgyakkal kapcsolatban (magyar, földrajz-honismeret) hallanak valamit a növendékek, de ez vajmi kevés; inkább csak esetleges, de korántsem rendszeres. A népdalról tudják azt, hogy rendszerint természeti képpel kezdődik, szerzőjét nem ismerjük — de aztán ezzel körülbelül be is fejeződik. Tudják azt, hogy van népnyelv, tájszólás, esetleg egy-két igen feltűnő jelenséget észre is vesznek. Arról is szó esik, hogy vannak népszokások, babonák, mondák, népies díszítő elemek, de ezzel 2*
