Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1903
76 hazafias, mé]y kegyelettel álltuk körül a nagy férfiúnak bölcsejét, melyben őt hőslelkü anyja egykor ringatta. Megnéztük még a Kassai Múzeumot is, melyben sok érdekes régiség, etnográfiái tárgy, művészeti emlék van mintaszerű rendben elhelyezve. Betértünk a községi elemi fiú-iskolába, ahol érdekes és becses slőjdkiállítást láttunk s ahol Füzesi János tanító úr, a slőjd- oktatás vezetője, lelkesen magyarázta ifjainknak a kézügyesség oktatásának nemzetgazdasági és kulturális jelentőségét, ösztönözvén őket, mint leendő tanítókat, annak felkarolására. Még azon nap, délután, útban voltunk Sáros-Patak felé. Utunk a szép Hernádvölgyön vitt délnek s itt-ott egy-egy szikláról régi várromok néztek le ránk komor tekintettel. Sátoraljaújhelytől gyalogszerrel tettük meg az utat Sáros-Patakig. A sárospataki áll. tanítóképző tanárai és ifjúsága zászlóval, dalszóval jött elénk és felejthetlen vendégszeretettel fogadott. Másnap becses és tanulságos előadásokat hallgattunk a tanítóképzőben több tárgyból, majd bementünk a gyakorló-iskolába, ahol Balogh Kálmán gyakorló-iskolai tanító úr szép mintatanítást tartott az irva-olvasási és hangoztatási előgyakorlatok köréből, bebizonyítván, hogy Sáros-Patakon a gyakorlati kiképzés szintén szakértői kezekben van. Megnéztük a Rákóczi-várat is, melynek tornyán most a Windischgrátz hercegi család zászlaját lengeti a szól. Bejártuk a még ma is épségben levő termeket, melyeknek ablakaiból elragadó kilátás nyílik a Bodrogközre. Daliás idők levegőjét éreztük magunk körül lengedezni. Lementünk a földalatti folyosókba is, melyek állítólag Diósgyőr várával kötötték össze Sáros-Patak várát. Innen a reformátusok nagyhírű főiskolájába mentünk, melynek nagyszabású könyvtárában számos régi magyar írónak müveit látták ifjaink első kiadásban. Sáros-Patak felvidéki tanulmányutunknak utolsó állomása volt. Még pár rövid órát töltve a sárospatakiak vendégszerető kedves társaságában, a vonat sebesen vágtatott velünk át a borsodi és hevesi rónán, haza felé. Az egy hétig tartó utazás, melynek minden órája tanulmánynak volt szentelve, testileg, szellemileg kifárasztott bennünket. Ámde e fáradságnak bőséges jutalma volt azon pedagógiai, föld- és néprajzi, történelmi és esztétikai gazdag ismeret, melyet ez utazás alatt mindnyájan szereztünk. A veszprémi és balatoni kirándulás. A veszprémvármegyei tanítóság folyóyevi junius 8-án fényes közgyűléssel ünnepelte Papp Sándor, kir. “tanfelügyelő úr 30 éves tanügyi működésének jubileumát. Az ünnepséget rendező bizottság felkérte intézetünket, hogy a tél folyamán Pápán nagy anyagi és erkölcsi sikerrel előadott történeti hangversenyt, a jubileumi ünnepség keretében s az ünnepelt népszerű vezér tiszteletére, ismételjük