Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1903
I. Bevezetés. A lefolyt 1903/4. iskolai év is, mint az 1902/3-iki, sok jelentékeny dologgal gazdagította intézetünk belső életét. A tanári testület tagjai között uralkodó harmónia, hivatásszeretet, a tanítóképzés céljaiért való lelkesedés, a valóban példás ügybuzgóság igen sok szép gondolatnak adott testet. Szó oktat, példa vonz. A tanártestületi egészséges közszellem a gyakorlatban érvényesült; növendékeink magaviseleté, szorgalma, előmenetele, társadalmi fellépése azt bizonyítja, hogy teljesen beleélték magukat a magyar népnevelő hivatáskörébe. A növendékek szakszerű kiképzésében különösen a népnevelői hivatásra való ránevelést tartottuk szem előtt. Jól tudjuk, hogy pusztán a katedráról elhangzó tanításokkal jó tanítót nevelni nem lehet. Minél több alkalmat ad az intézet az ifjúságnak arra, hogy ismereteit, érzéseit és vágyait az ő sajátos gyakorlati önmunkásságával építse fel: annál közelebb vezette népnevelői hivatásának tudatához. Tanítványaink szabad idejökből sokat fordítottak a 6—12 éves gyermekek megismerésére. Test-egészségtani, lélektani, módszertani, neveléstani ismereteikhez a konkrét anyagot a gyermekek társaságában gyűjtötték. Itt szokták meg a gyermekekkel való helyes bánásmódot s szerezték azt a tapasztalatot, mint kell helyesen leszállani a népiskolai gyermek lelki világába. Igen szép lendületet vett ez évben a magyar eredetű és tárgyú kézügyességi oktatás. Itt is a cselekvő önmunkásságra való szoktatás vezette a szaktanárt. Amely néptanítónak kézügyessége nincsen, az sohasem lesz képes a gyakorlati tanításnál a gyermekeket cselekvő munkásságra nevelni. A népiskolai nevelést és tanítást a cselekvő (aktív) érzékelés helyes alkalmazása fogja reformálni. E feladat megoldását a tanítóképző-intézeteknek és a tanítói továbbképző-tanfolyamoknak kell lehetővé tenni. Gondunk volt arra is, hogy az ifjúság hazáját közvetlen tapasztalatból ismerje meg. A lefolyt iskolai évben két nagyobb tanulmányutat tettünk, a felső-magyarországit és a bakony-balatonit. 1 4
