Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1903

97 XXII. Gyakorló-iskola. Gyakorlati kiképzés. III. osztály. Alig van pálya, amelyen az elméleti tudás mellett a gyakorlati téren való jártasság fontosabb volna, mint épen a tanítói pálya. Ha a fiatal tanító az elméleti órákon szerzett ismereteket a gyakor­latban érvényesíteni nem tudja, ha az iskolát nem tekinti édes otthonának, ha a gyermek előtte nem más, mint egyszerű anyag, amelyet majd így, majd amúgy akar alakítani, ha arra van kárhoz­tatva, hogy folyton kísérletezni kénytelen: türelmét, kedvét veszíti, meggyülöli pályáját s a legelső alkalmat megragadja, hogy attól szabaduljon. Ha pedig ez lehetetlen: lesz belőle egy közönséges napszámos, aki csupán kenyérkereseti forrásnak tekinti pályáját. Tanártestületünk nagyon jól tudja azt, hogy a tanító egyik felét az elméleti-, a másikat a gyakorlati tudás teszi s hogy a fiatal­ember csak akkor válik igazi tanítóvá s nevelővé, ha mindkét irányban megadja neki az intézet azt az alapot, amelyre az életben minden aggodalom nélkül építhet. Éppen ezért — eltérve a tanítási tervezettől — már a III-ik évfolyamban heti 4 órát fordítottunk a gyakorlati irányú kiképzésre. A heti 4 órából 1 a tanításokra való előkészítésre, 1 a próba­tanítások megtartására, 1 a megtartott tanítások megvitatására for- díttatott, 1 órán pedig a módszertan tanára jelenlétében minta­tanítást hallgattak a gyakorló-iskolában. A gyakorlati kiképzést a III-ik osztályban a következőképen vezettük. Hetenként 1 órán a gyakorló-iskolában az igazgató, illetve a módszertan tanára jelenlétében az egész osztály minta-tanítást hallgatott. Ezeken az órákon szerzett tapasztalataikat mindig pon­tosan följegyezték. A növendékek által tartandó próba-tanítások anyagát, havon­ként előre, a gyakorló-iskola tanítója állapította meg. A feldolgo­zandó anyag a tanításban sorra következő jelölttel a tanítást meg­előzőleg egy héttel közöltetett, amikor a módszertan tanára és a gyakorló-iskola tanítója őket az egész osztály jelenlétében a taní­tásra előkészítették. Az előkészítés a következőképen történt: A nö­vendékek a tanítás alakját, módját, menetét, a tanítás fokozatait és a szükséges eszközöket illetőleg tanításáról rövid, szóbeli váz­latot adott, melyet a szükséghez mérten a módszertan tanára, esetleg a gyakorló-iskola tanítója bővített, javított. Ha esetleg a növendékeknek tervezete elkészítésénél még bármiben is szüksége volt a támogatásra, a gyakorló-iskola tanítója mindig megadta a kívánt útbaigazítást. 7

Next

/
Thumbnails
Contents