Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902

23 Szeretettel segíté, gyámolítá az érdemest és szeretettel korholta az érdemetlent. Büntetni, parancsolni ritkán szokott, de ha tette, eltalálta a helyes módot, mértéket, s nem volt eset, hogy tanít­ványainak bármelyike legkevésbbé is ellenkezett volna. Szoktatás, példaadás által hatott. A rend, tisztaság, csín, Ízlés, munka, melyet nála megszoktak kis és nagy dolgában egyiránt; az udvariasság, melyet tőle tapasztaltak, akaratlanál is ráragadt a tanulókra anélkül, hogy ezek a lassú átalakítást észrevették s náluk az ellenzéki szel­lem fölébredhetett volna. Leginkább meglátszott nevelői hatása a gimn. felsőbb osztályok önképző-körének tagjainál, kiknek több évig elnöke volt s különösen az előbb még kicsinyekből hirtelen „nagy- gyá“ lett V. osztályon, melynek osztálytanára volt. Ott járt köztük s illedelmesen kitért az erre rá nem érő faragatlan „nagynak.“ Bement az olvasó-kör helyiségébe, mindenben a legnagyobb Hiedel­met mutatva, beült s olvasott; a fiuk lassan-lassan megtanulták a rendes ülést, elhagyták a zajongást, verekedést, a dohányzást, meg­szokták a szolgálatkészséget, az Hiedelmet és udvariasságot. így aratott teljes sikert az egyszerű, türelmes és kitartó szoktatás. Kilenc évig tanároskodott Sz. a m.-szigeti lyceumnál, s ekkor, mint aki teljesen elkészült a nemes és nagy hivatást betöltő tanító- képezdei tanárságra, mint aki nemcsak minden ismerőse, elöljárója, de saját maga erős önbirálata szerint is valóban képes és érdemes arra, hogy a néptanítók képzésénél találjon munkakört, annál a mélyreható nemzeti és állami ügynél, hova szíve-lelke vonzván, any- nyi sikeres küzdelemmel képezte magát, s hol annyi gyakorlati esz­méje várt megvalósulást, kérte a vallás- és közoktatásügyi minisz­tériumnál tanitóképezdei tanárrá való kineveztetését, azon szakra, mely neki legkedvesebb tárgya, korunknak leginkább fejlődő tudo­mánya : a természettudományokra és a mennyiségtanra. Boldog em­lékű közoktatásügyi miniszterünk, dr. Pauler T. 1871 október 13.-án nevezte ki a sárospataki állami tanítóképezde rendes-tanárává. O tehát fájdalmasan búcsúzván el M.-Szigettől, ü nagy felelős­ség és munka teljes tudatában, eddigi működése után jogosult nemes önbizalommal ment célját elérni, eszméit megvalósítani, ment összes tehetségeit, munkaerejét a népnevelés oltárára áldozni fel. A sáros­pataki tanítóképezde természettudományi szertárát rendezte, gazda­gította; fáradott, dolgozott, több értékes taneszközt készített, s szerzett be saját költségén, csakhogy a tanításban minél több sikert mutathasson fel. Kirándulások, demonstratiók, szemléltetések pihenni nem hagyták; növendékei a szemlélteket lerajzolták, ezek voltak a tankönyvek, melyek a természettudományoknál egyedül vezetnek célhoz. Ezt az elvét hajtá végre minden áron. Mint egész életében, úgy most is lemondott minden szórakozásról, szórakozott s mulatott a demonstratiók előkészítésénél, az ismertetendő természeti tárgyak felkeresésében, lelhelyének kutatásában, tanítványai körében. így koronázta tanítását siker, így nevelte tanítványait munkaszerető, jeles 'tanítókká. Működése méltó feltűnést keltett, s elismerésül 187(5 július 28.-án a m.-szigeti tanítóképezde igazgató-tanárává nevez­

Next

/
Thumbnails
Contents