Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902
22 vehető gyarapodás, csinosodás sok ellenzőt megnyer, vagy legalább lefegyverez. Milyen átalakító lehetett Sz. hatása, milyen kitűnő a módszere s a köznépre gyakorolt hatása: legjobban tanusítja az bizonyítvány, melyben elöljárósága nagy örömmel és köszönettel ismeri el azt, hogy Sz. az iskoláját reformszerű kitűnő eljárása, ügyessége s az igy elért bámulatos eredmény által mintaiskolává emelte, melyet a vidék is méltányolt s tanulás végett sűrűn látogatott. Sz. tehát célját megtestesítő; de vágyai nem engedtek nyugalmat neki. Vele meg volt elégedve mindenki, csak önmaga nem s ő akart világot látni, tapasztalni, az újat, a jót eltanulni, hogy a nevelésoktatás terén érvényesítse mindazt, ami a külföldet nagyobbá teszi. A minden oldalról elismeréssel halmozott ifjúnak a tiszamelléki superintendenoia anyagi segéllyel s szép ajánló-levéllel tette lehetővé nemes vágya teljesedését. 1861. év derekán Sz. összeszedte megtakarított filléreit s bejárta Ausztriát, Bajorországot, Wurttem- berget, Badent és — hová legsziveseben ment — a szabad Svájcot. A szabadság levegőjében gyüjté tapasztalatait, ment falura, városba, megvizsgálta az iskolát, szervezetét, szabályait, tanterveit, órarendjét, megfigyelte az elemi, a felsőbb népiskolát s tanítóképezdét egyaránt. A szabad föld szabad intézményei meghódították őt a nevelésügy részére, de belátva, hogy hazánk akkori helyzete nem épen kedvező azokra, mik őt lelkesítik, ahelyett, hogy életcéljának megegyező állást keresett volna, Bécsbe tért vissza s hallgatta a theologiát Sehimkótól, RotkofFtól, Lipsiustól s másoktól. Bécsbe lépve, az a kitüntető megtisztelés érte, hogy a m.-szigeti széphirü ref. gimnázium tanárul hívta meg s midőn 10 hónap múlva e meghívás ismétlődött, Sz. M.-Szigetre ment gimnáziumi tanárnak, 1862-ben. Tanított előbb a két alsó osztályban minden tantárgyat, később a felső osztályokban nőmet nyelvet, történelmet, földrajzot. Fizetése kevés volt, de volt annál több lelkesedés, mely az egész tanári kart áthatotta, s a magyarság e végvárosában az -önkényuralom korlátái között fokozott mérvű szorgalmat, buzgóságot s lankadatlan, kitartó munkát eredményezett; volt egy nemes eél, melyért küzdeni kellett, s ez Szováthyban, mint társaiban, elég volt minden jónak elkövetésére, minden rosznak elviselésére. Aztán volt hozzá illő kör, voltak jó emberek, hű, meleg barátok; legkedvesebben ma is szigeti társaságára, kartársaira és barátaira emlékszik vissza. Hogy a német nyelvben beszélgető módszer, a történelemben benső, szívhez szóló előadás s a földrajzban az utaztatás, rajzol- tatás által mily nagy sikert mutatott fel: mondanunk felesleges. Hogy a testgyakorlás bevitele által mennyire jutott közelebb a oélhoz: mért rajzolnék? De ami — akkor nálunk még uj — módszerénél is feltűnőbb, meglepőbb, volt, az fegyelmezése. O, ki a történelem meghatóbb részleteinél tanítványaival együtt tudott köny- nyezni, igen okosan bírta a gyöngédség mellett alkalmazni a szigort is.
