Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1896-1900
járásos vidéken: nemcsak szokatlan; de egészségtelen, füthe- tetlen hideg s örökké léghuzamos. A pedagógiai és higiéniai szakértelem, mely a testi és lelki, egészséges, fejlődésképes élet alapvetéseinél és okos gondozásánál manapság már lépten-nyomon annyi bölcs körültekintéssel lép előtérbe, mind fokozotabb mérvben idegenkedik annak helyeslésétől, hogy 25 -30 növendék egyetlenegy - nappaliszohá-nak nevezett — helyen, összeszoritva, egy tömegben, tanuljon, Írjon-------s gondolkozzék. A pedagógiai esztétika pedig nem viselhetné el a szivén annak az érzését, hogy az igy rendezett nappaliszobák a tantermeknek nemhogy szomszédságába; de csak tájékára is hozassanak. A didaktikai szempontok is egyenesen azt kívánják, hogy mentői kevesebb növendék tanuljon és foglalkozzék otthon együtt; mert, ahol sokan vannak: lehetetlen kikerülni a háborgató zajt. Nagy családban nehéz a gyermekeknek tanulni; csendet, rendet teremteni pedig még nehezebb. A jövő tanítóinak kulturális érdeke azzal a követeléssel lép elénk, hogy az egyént ne engedjük elveszni a tömegben; haAem folytonosan figyelemmel kisérvén: — nevelő érintkezéseink kapcsán — önismeretre, önállóságra, termelő — és nem utánzó — cselekvésekre vezéreljük. Tömeges együttlakásnál pedig ily czélu törekvéseink sikerre alig számíthatnak; mert az együttélés közszelleme által teremtett, erkölcsi, szorgalmi és megszokási — ifjuembereknél rendesen csak félvállról vett — helyzetből egyeseket kiragadni, amaz elvek szerént nevelni s a kitűzött irányban való haladás utján állandóan megtartani, ha tán nem lehetetlen is; de mindenesetre ritkaság s csodaszámba menő nevelő-erőre vall. A tömeges együttlakás ugyanis oly — bizony ritkán kifogástalan közszellemet teremt, melyen gyökeresen változtatni alig lehet. De a társadalmi élet szempontjai is mind hangosabban hívogatják a képezdét a társadalom kebelébe. A népet a tanító neveli; ettől vár az tanácsot, példát az ügyességben, munkában s az élet viszontagságaival való küzdelemben. A tanító — mint képezdéí növendék — ezeket az erényeket a puszta falak közt, avagy ködös, elméleti tanítások utján, meg nem szokhatja, el nem sajátíthatja. Látni, közvetlenül szemlélnie kell neki az élet folyását, bajait, örömeit, változékonyságát s örökös küzdelmeit. Tehát bent kell élnie a társadalomban; nem pedig kint — -— a városvégen, ahol állandó csend van ; mert nincs-------ember. Nem lényeges ugyan; de helyi tekintetekből nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy egy monumentális középületeinek — s épen tanintézetnek — a város bensejében való elhelyezése úgy csinosodási, mint
