Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

magatartás. Elvégre, ha csak néhány fillér van a zsebemben, akkor is csügghetek annyira a pénzen, akárcsak a gazdag ifjú. Vagy egy megnyert pályadíj felhasználása állíthat esetleg ponto* san a gazdag ifjú életkérdése elé. De most ne aranyra*ezüstre, egyáltalán ne pénzre gondoljunk. A mi gazdagságunk nem anya* giakban, hanem szellemiekben van.

Kiváltságunk, hogy tanulhatunk, tehát gyűjthetünk szellemi javakat. Azok közül, akikkel együtt jártunk elemibe, milyen kevesen tanulhattak tovább, pedig hányán voltak olyanok, akik legalább annyira szerettek volna szellemi kincseket gyűjteni, mint mi, de körülményeik nem engedték meg. Mi ezek helyett is, sőt nemcsak ezek helyett, de ezekért és ezek számára is tanulunk. Sok*sok kis falusi és városi gyerek követségében vagyunk a kol* légiumban. Ha pedig úgy látjuk — s azt sejtem, ez volt a mindenkori diák látása —, hogy ennek a célnak nem felel meg az iskolarendszerünk, mert sokkal merevebb, megkövesedettebb és maradibb, mint amilyen lehetne, akkor maga az iskola segít a dolgon: keretet biztosít az önképzésnek. Éppen a java*diák keresheti és fellelheti az iskolai élet elevenségét), s a haladás útját az önképzőkörökben. Kedve szerint gyűjthet szellemi kincse* két magának is és azoknak is, akiknek a követségében van itt.

Jézus egy ilyen lelkes önképző*diákra bizonyára ugyanolyan kedvteléssel tekint, mint a gazdag ifjúra. Most, amikor idehoz* zuk egy évszázados önképzőköri munka dicsekedését, mindnyá* jan magunkon érezhetjük az ő kedves tekintetét. De meg ne té* vesszen bennünket ez a tekintet. Jézus rajtunk is az egy szűk* séges dolgot kéri számon. Tekintetében ott van a kérdés: vájjon csakugyan az ő lelke, a szolgálat lelke hatja*é át és irányítja a? mi önképző munkánkat? Vagy pedig csak a saját magunk becsvágyát szolgáljuk, önmagunknak tetszelgünk s önző énünket bálványozzuk az önképzésben? — A gazdag ifjúnak csak egy fogyatkozása volt, de e miatt az egy miatt sem a törvény be* töltése, sem az egész gazdagsága nem ért semmit. Ha bennünk is ugyan az a fogyatkozás, akkor a mi mégoly lelkes önképző* körünk is, saját lelkiéletünk és a minket küldő, hordozó és visszaváró közösség szempontjából aligha több a semminél. Mert — ne feledjük, nemcsak az anyagiakban, hanem a széllé* miekben is van »holtkézi birtok«, sőt itt van csak igazán.

8