Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941
az előtte levőtől, az ismeretlen arcú jövendőtől várjon. Az ifjúság kiváltsága és egyben veszedelmes kísértése is, hogy a tegnap értékeinél többre tartja a holnap álmait. A tízparancso* latot például megtanulta s ezzel el is intézte. A bibliai és a mai gazdag ifjú magatartásának azonban más magyarázata is van. Mind a kettő olyan társadalomban él, ame* lyik a tízparancsolatot afféle hivatalos tiszteletadásban részesíti, de nem nagyon törekedik a megtartására. Az idősebbek ajánlgat* ják ugyan a megtartásált a fiatalabbaknak, a műveltek a kevésbbé művelteknek, de maguk az ajánlgatók olyan játszi könnyed* séggel túlteszik rajta magukat. Aggálytalanul megbocsátják saját paráznaságukat, szüleik s fellebbvalóik iránti tiszteletlenségük két; talán még a hamis tanúskodástól sem riadnak vissza, ha az érdek éppen úgy kívánja. Még jobb eset, ha legalább nem kérkednek törvényszegésükkel. Ebben a társadalomban nagyon könnyű különbnek látszani; kivált az ifjú hamar beleringathatja magát abba a tudatba, hogy ő inkább betölti a törvényt, mint bárki más. Pedig ha nem a társadalomhoz, hanem a parancsoló Isten feltétlen követeléséhez mérjük törvénybetöltésünket, a legkisebb parancsolat is nagy megalázkodásra késztethetne minket, sőt mi több, az imádkozó publikánus mintájára, csakugyan Istenhez, mégpedig a Krisztusban irgalmat gyakorló Istenhez vezethetne el bennünket. Isten ugyanis csak az iránta való engedelmességben mutatja meg magát. De mi magunkat is csak ebben az engedd* mességben ismerhetjük meg igazán. Addig, amíg nem alkalmaz* zuk magunkra a törvényt, csak ábrándképekkel áltatjuk magun* kát. Viszont, ha a tízparancsolatnak csak egyetlen parancsát hit szerint vesszük, nagy átrendeződés kezdődik el bennünk és körülöttünk: sok elsőből lesz utolsó és sok utolsóból első. Ezért emlékezteti Jézes a gazdag ifjút elsőben is a parancsola* toknak, s a parancsolatok megtartásával dicsekvő ifjúnak éppen gazdagságán mutatja meg, mennyire nem tölti be a törvényt, mennyire nem adja át magát Istennek. Egy fogyatkozásod van — mondá néki. Állítólag romolhatatlan kincset keresel és íme, in* kább ragaszkodói a mulandóhoz: nem vagy hajlandó áldozatul átengedni földi javaidat a mennyeiekért. Most ne arra gondoljunk, hogy itt nagyobbára diákemberek vannak együtt, akiknél nem annyira a gazdagság, mint inkább a szegénység a baj. De hát nem a gazdagság arányától függ ez a 7
