Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

kamaszkor alaktalan nagyzolását. S Magyarországon ez ma sok# kai könnyebb, mint ötven éve, amikor az egész ország egy nagy önképzőkör volt. A magyar szellemben ma ott a mesék aranytollú hídja, melyhez mindenki hozzáragad, aki megérin# tette. Aki megismeri a magyar irodalmat Vajda Jánostól Adyn át a legfiatalabbakig, az látja, hogy lesz elevenné a régi ma# gyarság az új kitörés kráterében; megérti, mi történt Bartók és Kodály körül a zenében; megfigyelheti, hogy vonódik vagy kényszerül néprajz, történet, irodalomtörténet, nyelvészet a nem# zetismeret szolgálatába; tájékozódott arról a sok száz apróbb mozgalomról mely a romlott közszellem ellenére is kapcsolatot keres a néppel s felelősséget akar vállalni érte: annak éreznie kell, hogy itt a legnagyobbak sem lehettek elegek önmaguknak s még az egymás közt torzsalkodók is édes testvérek voltak az ügyben, melyet szolgálniuk kellett, ha alkotni akartak. Az ön# képzőköröknek a legnagyobb feladatuk ma az, hogy ezt a széles nemzeti mozgalmat ismertessék. Programok helyett azt mondom el, amit Hódmezővásárhelyen láttam. Ott egy tanár, egy külö# nősen fogékony tanítvány elég volt hozzá, hogy ennek a moz# galomnak valóságos szakértőit nevelje ki. Értékes könyvtárukba maguk adták össze a könyveket, amelyekből ezt az új magyar mozgalmat meg lehet ismerni. Kiállításukon minden cikket, kottát, kimutatást összegyűjtöttek, ami a legégetőbb magyar kér# désekről folyóiratokban, sajtóban megjelent. Bejárták városuk határát, tanulmányozták múltját és népét. Nemcsak kortársaim# ról beszélve szégyenítettek meg olvasottságukkal, de az én szét# szórt munkásságomat is jobban ismerték, mint önmagam. A:t hiszem, hogy aki egy ilyen munkaiskolán átment, akármilyen pályára vetődik, félszeme mindig ott lesz a nagy nemzeti prob# lémákon, s nemcsak mint író vagy tudós, de mint lelkész, építész, orvos vagy kertész is bele tud élete munkájával az ifjan megismert feladatszövevénybe akaszkodni. Kicsiny, önző ko# rokkan ugyanis mindenki külön csörtet és külön akar nagy ember lenni; nagy közösségi korokban azonban mindenki ugyan# azokkal a feladatokkal küzd, csak más oldalukkal.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy álköltők helyett ne# véljünk mozgalmiazókat. A magyar élet máris tele van félmű# veit emberekkel, akik hallottak valamit sorskérdésekről haran# gozni s most kritikátlan harsogással toboroznak maguk mögé közvéleményt önző céljaikhoz. Aki könyveinkből ma azt olvassa

50