Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

ez a nagyzoló álmodása. — Én Peer, a császár — mondja Ibsen henye, képzelgő fickója, amikor a felhőkkel magára marad. S ez a »császárság« rontja meg, ha jól szemügyre vesszük, nemcsak Ibsen, de az újkor legtöbb regény# és drámahősének az életét. S ugyan hol alapíthat gyorsabban egy forró agy császárságot, mint a költészetben, az irodalomban. Tréfából szoktam mondani: aki semminek sem jó, az jó lesz írónak. Nálunk Magyanorszá# gon ennek a tréfának komoly oldala is van: minthogy az élet a kiváló embert innen is, onnan is visszarúgja, az irodalom lesz mindnyájuk menedékhelye. Az irodalom gazdagsága és éle# tünk sivársága egymással szoros oki összefüggésben van. Minek külön költődéket csinálni, ahol mesterségesen vonjuk el a magyar élet megostromlásától az ifjúságot? Folytatni engedjük, versben most már, peergynti álmait ahelyett, hogy a közösségi életre fékeznénk, szolgálatba állítanánk? Nagy ember nem az lesz, aki nagy ember akar lenni, hanem aki nagy dolgokra tudja ál# dozni magát. Aki más nem tudna lenni, csak író, arról az úgyis kiderül. De hány van ilyen? Én magamról sem hiszem ezt föltétlenül.

Egy félesztendeje az egyik hetilapnál nekem kell a bekül# dött versek közül a használhatókat kiválogatni. A kiadóhivatal postai csomagokban küldi ki hozzám ezeket a szomorú küldemé# nyékét. Milyen koporsószag csap fel belőlük, amint felnyitom őket. Emberek, akikkel múlik az élet, családjuk, hivataluk, munkakörük van, de legbelül, amikor magukra maradnak, verses álmukat koholják tovább: a semmihez sem értve igazán nagy emberré lenni a legrövidebb úton. A dolgot talán még szomo# rúbbá teszi, hogy egy részük anélkül, hogy költő lenne, elér egy bizonyos színvonalat. Tehát jó erő, amit bálványuk karjába hordanak. Mennyi hasznot hajtana, ha gyümölcsfákat ültetnének vagy gyermekeket nevelnének vele. Ök azonban tovább hajtó# gatják a peergynti jelszót: én Peer, a császár s alázatot tettetve kunyerálják vagy dühösen követelik, hogy higgyünk nagysá# gukban. Azt az önképzőkör! szellemet, amely ezeknek az embe# reknek a meddőségében és boldogtalanságában ludas: okosabb kiirtani. Az önképzőkör épp arra való, hogy az önimádó Peer Gyntöket megfékezze és nagy közösségi célok szolgálatába hajtsa. Ne ő mutassa meg a körnek, hogy kicsoda, hanem a nemzet, a közösség mutassa meg neki a körön át, hogy hol van szolgálni való. A dolgok nagyságával kell legyőzni, emberivé tenni a

A Pápai Föisk. Ifj. Képzötársaság jubileumi emlékkönyve

49