Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

Anyagotok is ott kezdődik, ahol az iskolai tananyag bezárul. Írókról vitatkozhatok akiket a tankönyved írója sem ismer,, beszámolhatsz a faludról, amely a térképen sincs rajta, elmond* hatod, mit olvastál egy új búzafajról, Mathiász keresztezéseiről, a villanyos árammal előidézett lázról, amelyekről a tanárod sem hallott. Az önképzőkör az iskolai élet nagy közös aulája, ahol a terhét hordó, érdeklődő, kutató diák önálló szellemmé egye* nesedik.

S mégis az önképzőkör csaknem becsületsértésbe kívánkozó szó, melyet az iskolából kikerült ember többnyire csak akkor vesz a szájára, ha gúnyolni, kisebbíteni akar. Az »önképzőkör meglódítottja«: emlékszem egy kifejezésre a Szabó Dezső gyil* kos szótárából. Vagyis olyan ember, akinek sem valódi teheti sége, sem tudása, az önképzőkörben azonban megszokta a sze* replést, versengést, tapsot s most keresi, kunyerálja, akár becs* telenséggel is megveszi, ahelyett, hogy becsületes nyárspolgár*- ként élne és termelne. Az önképzőkörök ezt a rossz hírüket, azt hiszem, mint költők költődéi és frázisok gyakorlóterei szerezték meg. Nem tudom, látott*e már valaki jó verset, amelyet egy tizenhét*tizennyolcéves ember írt. A legnagyobb költők is szel* lemi pelenkájukat piszkították ebben a korban. Kellenek*e arra társaságok, hogy ezeket a pelenkákat kiteregessük bennük? A nagy tehetségnek hasznos védőburka a szemérem, mellyel első kísérleteit e világtól eltakarja. Gondoljunk csak Berzsenyire, aki legnagyobb verseit rég megírta, amikor a világ elé állt. A prózaíró még későbben érik; Móricz Zsigmond harmincéves korában írta első novelláit, amelyeket ma is vállalni tud. S ha csak annyi veszélye volna ez írósdi önképzésnek, hogy rossz versekben és elbeszélésekben merít el egy ifjú társaságot. De a jellemet, az életet rontja meg. A serdüléssel mindenkiben feltá* mad az önérvényesítés szenvedélye. Serdülők értelmiségi próbái egészen mások, mint serdületlen osztálytársaiké. Ha rájuk bízzuk, hogy szavakat írjanak egymás alá úgy, ahogy eszükbe jut, abban új szavak tűnnek fel, ilyenek, mint: kiváló, tehetséges, csodálatos, zseni. Egy kis rokon fiú az írógépemet próbálgatta. Pötyögd tette, ami az eszébe jutott. Amikor elment, megnéztem az ott* hagyott papírt: N. N. élete három kötetben. Élt egyszer egy csodálatos lángész... Az újkorban, amikor az egyetlen igazi ideál a nagyság s az önérvényesítés tébolyát sem a vallás, sem a közös* ség nem szelídítgette, különösen heves és féktelen az ifjúságnak

48