Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

érettebb és tisztultabb felfogású ifjúság készült a kisebbségi élet vállalására.

Népünk, elszakadt véreink mellett rokonainkat is számon* tartottuk. Kodolányi még meg sem írta könyvét Finnországról: köztünk már volt, ki finnül tanult és finnekkel levelezett. A Tapolca*parti kis diákszobában egyik lelkes barátunk finn szó* táraink hiányosságaira panaszkodik, titkon új és teljesebb szótár összeállításán buzgólkodik, ismertetőt ír Suomiról és sikerült finn műfordításaival lep meg bennünket.

Kiváncsiak voltunk szomszédainkra s Európa távolabbi tájaira. Volt, aki a szlovák költészetet s az izmosodó szlovák na* cionálizmust ismertette, mások nyugati útjaikról adtak számot. Akkor még szabad volt az út mindenfelé s a pápai diák, pereg* rináló hajdani őseire emlékeztetve, nem volt rest megragadni a kínálkozó alkalmat. A legtöbben persze nem igen jutottak túl a Rajnán, de azért élményeikről épúgy nagy érdeklődés mellett számoltak be, mint az, aki a Hyde*parkot is láthatta.

A harmincas évek első felében, a nagy európai felkészülés éveiben így tájékozódtunk és tágítottuk látókörünket. Nem mu* tattunk harmonikus képet, nem voltak megállapodott nézeteink és lezárt ítéleteink. Kevesebbet verseltünk, ritkábban szavaltunk, de többfelé tekintettünk és többet tanultunk. Hangunk kétkedőbben és félénkebben csengett, de amit mondtunk, azon sokat töpreng* tünk. Üj feladatokat éreztünk, népünk, földünk, sorsunk, jövőnk problémái sűrű gomolyagban lebegtek előttünk. Mindent látni akartunk s ezért nem jutott időnk a részletekre. Nyugtalanok voltunk, szellemi lázban égtünk, de a megnyugtató, kibékítő örök emberi és magyar értékeket kerestük. Lehet, hogy egyben* másban szakítottunk apáink magyar világa öröknek hitt formái* val, ízlésével, hagyományaival. De bennünket keményebb pró* bára állított a sors, mint őket; úgy hittük, ha meg akarunk ma* radni, a népben, a talajban, a tájban, a múltban mélyebben kell gyökereznünk. S mert pápai diákok voltunk, hittük, hogy a meg* növekedett veszélyek között ugyanaz az örök magyar szellem szorong és aggódik bennünk, ami száz évvel ezelőtt elődeink lelkét hevítette.

29