Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

-el Csomasz Dezső ajkáról, az övéről elleste Ólé Sándor és Végh János, az övékről ellestem én, az enyémről átvette egy újabb nemzedék. A múlt hetekben az öt magyar theológia ifjúsága tartott Budapesten egy közös estét. Egyszer csak megjelent egy ifjú theológus. Ha nem jelentették volna is be utólag, ráismer* tem, hogy a pápai theológiáról való, és dunántúli származású. Ha a pápai diák és a Kollégium életéből kivennék a Képző* társaságot, azt hiszem, hogy a géniuszát oltanák ki. Anélkül, hogy tudtuk volna, egy öntudatlan Petcfi*Jókai kultuszt űztünk és a Petőfi és Jókai lelke őrizte és őrzi mindmáig a pápai diákok szemérmes lelkét.

A másik ihletése a pápai Képzőtársaságnak: az önképzés. Voltam könyvtárosa, titkára és elnöke a Képzctársaságnak. Min* den részletét ismertem a Képzőtársaság munkájának. Ebben a diák*köztársaságban van olyan nagy dolog megkapni a szavazati többséget, vagy éppen az egyhangú választást, mint az Egyesült Államokban az elnöki tisztet. Akit itt valami 'tisztségre meg* választanak, annak meg kell felelnie, mert a népharagnál retten* több osztrakizmus, a diákgúny és lekicsinylés seperné el. A maga erejéből feltörekedni! A maga erejéből kitűnni, — ki* bontani, kicsalni, ébresztgetni a szunnyadó képességeket, a: esetlen, gyámoltalan, ügyetlen, félénk, nyers, földszagú paraszt* fiúcskából kihozni a talentumot és a hivatástudatot, — ez a Képzőtársaság nagy ihletése.

Mint a női ruhába rejtőzködő Achillesz elé odarakták a legcsábítóbb dolgokat, hogy előcsalják vele igazi énjét, a Képzőtársaság a diákok elé rakja a tudomány, a szellem, a szép* ség minden ékszerét és fegyverét — kínálja és mutatja, de figyeli is, kit melyik ébreszt fel, kit melyik ragad meg.

Hadd emlékezzem meg itt annak a korszaknak vezető taná* Tárói, Kapossy Luciánról. Esztétikai dogmatizmusával elzárta tőlünk az új időket és az új idők új dalait is el akarta fogni előlünk. Megtette, hogy Ady egyik versét felolvasta előttünk élőiről és visszafelé, és megkérdezte, melyik értelmesebb. Mind* egy! A pápai diákot úgy kevés tanár szerette, mint Kapossy Lucián. Törődött velünk, küszködött értünk, eltűrte éretlensé* günk, megértette küszködésünk. A »pacsirta álcás sirály«*ból még csak az álca látszott akkor. A sirály szavát és rikoltását még nem értettük 1906—1912 között. Az öreg Kapossy Lucián sem hallotta szavában a pacsirta zengését. Akkor még a Képző*

21