Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1940

X. Főiskolai intézmények

— Ill — gyar nyelvtanba; Németh László A minőség forradalma; Veress Péter: Mit ér az ember, ha magyar és Szabó Dezső: Az egész látóhatár című könyvei. Érdekes kívánság volt, hogy könyvtárunk szerezzen be nyelv* könyveket, mert egyik*másik tagunk szeretne idegen nyelvet tanulni. Be is szereztünk egy orosz és egy francia nyelvtant. Laptárunkban is a legkorszerűbb lapok, mint pl. a »Magyar Élet«, »Magyar Út«, »Kelet népe« állt az olvasók rendelkezésére, sajnos azonban alig egy*két tagunk látogatta rendszeresen laptárunkat. Igyekszünk, hogy azt a jövőben vonzóbbá tegyük. Gyakran megismétlődő kérdés volt választmányi gyűléseinken, hogy hogyan ünnepeljük meg a szokásos ünnepségeinket, okt. 6*át és március 15 *ét, később pedig a 100 éves jubileumi ünnepségeinket. Ünnepeinket nem célnak, hanem eszköznek vettük, hogy az általuk kínált lehetőségeket felhasználhassuk arra, hogy neveljünk és utat mutassunk először magunk* nak, azután pedig hallgatóinknak egy kibontakozó magyar élet felé. Okt. 6*án feldíszítettük .tornatermünket, hogy ezáltal is előkészítsük hallgatósá* gunk hangulatát az ünnepség mondanivalójához, hogy: »reformáld meg magad te magyar nemzet, s állj be a korszerű eszmékkel haladó európai népek közé, mert elpusztulsz. Ma ez a koreszme a népi gondolat. Nekünk is erre kell építenünk«. Március 15*ével kapcsolatban nehéz kérdés volt az ünnepségen előadandó színdarab kérdése. Mit is adjunk elő? S a Bánk bán mellett döntött a választmány, amelyet kemény munkával gyakoroltunk be s amelyet négyszer telt ház előtt adtunk elő. Az előadás tiszta bevéte* léből, 350 P*ből 50 P*t az árvízsujtotta magyar testvéreinknek küldtünk el jó szívvel. Itt kell megjegyeznünk még, hogy az idén nem a képző társaság rendezte meg a szokásos márc. 15*iki táncmulatságot. Pályatételeinket úgy igyekeztünk kitűzni, hogy először azok, akik az egyes tételeket kidolgozzák, kénytelenek legyenek egyéni meglátásaikat és tapasztalataikat felhasználni a kidolgozásnál. A másik szempontunk pedig az volt, hogy korszerűek legyenek a pályatételeink. Ezért tűztünk ki pl. négy néprajzi tételt, amelyek közül kettőnek a címe: Dalol a falum (mit, hogyan, mikor és kik?) és hogyan gyógyítanak falumban? Ezért lett a tör* ténelmi pályatétel címe: »Falum gazdasági és társadalmi viszonyainak ala* kulása az utolsó ötven esztendőben«, a földrajzié: »Hogyan alakította át a kultúra falum határának képét az utolsó 100 esztendőben?« Az egész* ségügyi pályatétel címe: »Milyen hiányai vannak a pápai diák*életnek egészségügyi szempontból?«, a gazdaságié pedig: »Milyen gazdasági tevé* kenységet folytathat a diák és mi ennek nemzetgazdasági jelentősége?« Volt irodalmi pályatételünk: Reményik a nemzetnevelő, volt két pályatétel novellára, lírai pályatétel, német és angol műfordítás, esztétikai pályatétel és még sok más, amit itt mind felsorolni nem lehet. Sajnálattal kell most megállapítanunk, hogy munkás tagjaink munká* sabbak is lehettek volna a pályatételek kidolgozásánál, mert a 26 pályatéte*

Next

/
Thumbnails
Contents