Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1936

III. Visszapillantás 1936—37. iskolai évre. Az évzáró ünnepélyen felolvasta Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató

— 8 — Mi okból dolgozik a tanár? Hivatásból. Mi célból? Hogy hivatását betöltse. Miféle érték keres valósulást a tanár munkájában ? Az, ami minden nemes emberi tevékenységben, s ez nem is egy érték, hanem több: igazság, szentség, jóság és szépség. Igaz, hogy ez a négy érték valójában mégis egy, mert egylényegü. Egy forrásból ered: a lét forrásából, amely mindenható teremtő szellemi erő, Isten. Mi hát a tanár hivatása ? Nevelés; a gyermeknek és ifjúnak az értékek szerinti életre alkalmassá tétele: tudást, hitet, erkölcsöt és ízlést fejleszteni benne, ami lehetséges, mert az ember erre van teremtve. Az érték — legyen bár az igazságról, a szentségről, a jóságról vagy szépségről szó — nem fejlődés és nem fejlesztés eredménye; az érték éppen előfeltétele a fejlődésnek és fejlesztésnek. A magból azért fejlődhetik növény, mert csira van benne; a csira —• melyben lehetőségileg már benne van a növény, — az előfeltétel, amely nélkül hiábavaló a talaj, a nedvesség, a nap fénye és melege. Az értékek a gyermek lelkében csiraszerüen vannak meg: megvan hát az előfeltétel, viszont az utófeltételekről a nevelőnek kell gondoskodnia. Ez a nevelő hivatás a szülőkre és a szorosabb értelemben vett nevelőkre: a tanítókra és tanárokra van bízva. De nézzük meg a „hivatás" szó pontosabb értelmét is. Ez a fogalom igazi protestáns fogalom, a reformáció, pontosabban Luther alkotta, aki a középkor túlzásba menő kolostori életével szemben hangoztatta, hogy Isten az embert a földi életben is tevékeny, munkás életre rendelte; a világtól elvonuló szerzetesi életnek semmi különösebb értéke és érdemszerző hatása nincs. Isten előtt minden tisztességes foglalkozás egyenlő értékű, az emberi lét rendje megkívánja, hogy a maga helyén kiki azzal a tudattal álljon, hogy Isten rendeléséből áll ott, Isten hívta oda, s neki mindenkor figyelni kell Isten parancsára, Isten hívására. A hivatás így sokkal több a foglalkozásnál, az életpályánál: a hivatás foglalkozás, életmunka, de az Istentől hívottság tudatában, s Isten állandó hívó szava iránti engedelmességben. A hivatás szó jelentése a református ember számára még élesebbé vált a predestináció hite által: Isten rendelt a helyemre, munkatársul választott, s így nem tehetek mást, mint hogy az Ő akarata szerint törekszem élni. Mindent megteszek embertársaim szolgálatára, ami erőmből telik, ebből pedig soknak kell telnie, „mert mindenre van erőm a Krisztus által, aki engem megerősít". A tanár szolgálata (és általában a nevelő szolgálata) a gyermeken és az ifjún való szolgálat; ő az, akinek állandó vezérigéje az „engedjétek hozzám a gyermekeket". A modern pedagógia „mindent a gyermekért" jelszava így — mondhatjuk evangéliumi és református gondolat. Mi pápai kollégiumi tanárok e vezérige alatt állóknak érezzük magunkat. De míg a „mindent a gyermekért" gondolata nem egy neves nevelőnél fajult gyermekkultusszá, a református tanár tudja, hogy kultusz csak Istennek jár, mert Ő tökéletes, Ő a mi teremtőnk és Atyánk; viszont ő a tanár és növendéke „nádszál" csupán, amit a bűn