Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

IV. Lelkészképzés, lelkészi továbbképzés. Irta és a theol. akadémia 1935. évi szeptember hó 26-án tartott tanévnyitó ünnepélyén felolvasta: Dr. Trócsányi Dezső theol. akad. igazgató

— 36 — nem sok-e a jóból, mikor a főiskolás diák, ki mint fiatal óriás tele van feszülő szellemi energiákkal, érdeklődése, aktivitása csúcspontján áll, némaságra van kárhoztatva, mikor pedig beszélni, beszélgetni olyan érdelkes. Azok az asszociációs kapcsok, amelyek az ismeretanyagot a növendék számára érthetővé és emlékezetében is megmaradó, majd később önállóan is használható szellemi birtokká teszik, csak dialógus közben alakulnak ki igazán. Az előadás hatása inkább ismeretterjesztés, a főiskolai tanításnak már ismeretébresztéssé kellene lennie. Az órára már olyan készültséggel kellene jönnie diákunknak, hogy az ott tárgyalt gondolatokkal kapcsolatban neki is gondolatai ébredjenek. Tudjon kérdést, ellenvetést felvetni, ellenvetésre felelni: azaz legyen számára a tankönyv tárgyalási alap, tudr jon az előadási anyagról beszélgetni. így érti meg igazán azt, amit meg kell ismernie, így vésődik az be (ha a kellő ismétlések sem maradnak el) emlékezetébe, s így lesz tudása aktiv tudás, sőt részben már kritikai tudás. Tudását még kritikaibbá a tudásanyaghoz való hozzáolvasás, tudományos müvek' s a források tanulmányozása teszi; s akkor lesz majd igazán kritikaivá, ha majd szellemileg önállóvá válva, főiskolás inasévei után mag i is tudományos munkásságot kezd. A theologusnak, Isten Igéje tolmácsolójának tudóskodnia is kellene. A theologiában kialakult munkamegosztás szerint egy szakot behatóbban kellene ismernie, — ezt megkívánja érvényben levő tanulmányi rendünk is, — s lelkészi vagy lelkipásztori őrhelyén tovább is foglalkozna vagy bibliatudományi, egyháztörténeti, dogmatikai, etikai vagy pedig praktikatheologiai tanulmányokkal. A bibliai Igébe való elmélyedését, s annak tolmácsolását hasznosan támogatná tudományos munkássága, mert theologiai tudományából számtalan asszociációs szál szövődhetnék, amely az Ige megértését és megértetését elősegítené. Tudományos munkásságra tehát képessé kellene tenni a theologus diákot, amihez azonban múlhatatlanul szükséges volna bizonyos specializálódás, a munkamezőknek munkamegosztás általi szűkítése, ami lehetségessé tenné az extenzitás megszűntével az intenzitás növelését, s ezzel a dogmatikus betanulás helyébe is a kritikai tanulás léphetne. Ma a helyzet az, hogy diákunk kollokvál átlagban tizenöt tárgyból, megtanul ugyanannyi studiumot Vágy tankönyvet, sőt vizsgát is tesz ezeknek nagy részéből. De mi az értelmi eredménye mindennek? Nem sok, mert a feledés az értelemből később újra tabula rasa-1 csinál; próbaképpen gondoljunk vissza arra a sok tankönyvre, amit a közép

1- és főiskolán megtanultunk. Maradt-e eredmény ott, ahol behatóbb tanulmányokkal komolyan, szívesen nem foglalkoztunk, ahol nem olvasgattunk, forrástanulmányokat nem végeztünk, ahol gyakorlatilag is nem próbáltuk alkalmazni, felhasználni a tanultakat? Nincs itt szó a tanulás és a megtanulás elleni propagandáról, csak arról, hogy igazán eredményesen tanítsunk, s tanultassuk, dolgoztassuk