Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

IV. Lelkészképzés, lelkészi továbbképzés. Irta és a theol. akadémia 1935. évi szeptember hó 26-án tartott tanévnyitó ünnepélyén felolvasta: Dr. Trócsányi Dezső theol. akad. igazgató

- 35 — megbeszélné a dolgot növendékeivel. Erre a válasz az, hogy ilyen munka állandóan folyik: a kápláni két vagy több esztendő épp)en erre szolgál és jobban szolgál, mint pl. Pápán az említett felosztás mellett szolgálhatna, minthogy a káplán a lelkipásztori szolgálatban ténylegesen benneélő mester mellett végzi lelkipásztori gyakorló éveit. S hozzá még a legkülönbözőbb gyülekezetekben, olyan sokféle munkaterületen, aminőt abban a változatosságban sem Pápa, sem más város egyáltalában nem nyújthat. 1 A theologiai főiskola theologusokká kivánja nevelni növendékeit a fennebb kifejtett értelemben, s vallja, hogy növendékének a lelkészi, azaz hitoktatói és tanári, valamint a lelkipásztori munkában meg lehet és meg kell állnia helyét, ha kötelességeit mint diák rendesen elvégezte. * * * A mai lelkészképzéssel ezek szerint nem lehetünk elégedetlenek, de megelégedve sem lehetünk vele. A kérdés az, hogy az ifjúnak theologussá nevelése nem történhetnék-e jobb módon, s nekünk az a véleményünk, hogy igen. Azt tartjuk ugyanis (egy fennebbi gondolathoz térve vissza), hogy lelkészképzésünket kutatóbb, kritikaibb jellegűvé kellene tenni. Ii ' ;. Mai lelkészképzésünktől nem lehet elvitatni bizonyos középkori jelleget. Előfordult még nemrégiben is, hogy a theologiai professzor az órán diktálta tanítványainak a megtanulandó szöveget (nem feledvén ki a vessző és a kettőspont jelzését sem), s megvan ez a szokás még külföldön is ma is. Mintha bizony nem ismerríők Európában a könyvnyomtatást jó félezer esztendeje! Elismerjük különben, hogy ennek a módszernek is meglehet bizonyos helye és létjogosultsága: a professzor a maga legegyénibb és legfrissebb tételeit, kutatása eredményeit rögzítheti ilyenformán mintegy előadási szillabus, tárgyalási alap gyanánt. A baj ott kezdődik, ha* a diktálás örökös, a szöveg évrőli-évre állandó (vagy keveset változott), s a theologusdiák kénytelen betűszerint bevágni azt az anyagot, amelyet professzora is aszerint tud. Ilyen értelemben, azt hisszük, ez a legdog-matikusabb tanulás már a múlté! Még mindig sokat tanulnak azonban theologusdiákjaink lithografált, vagy ma inkább már gépen sokszorosított »studium«-okból, »kurzus«-okból. De ezen a ponton is javul a helyzet, s theologiai kézikönyvek kiadásában éppen pápai theologiánké a nemes törekvés érdeme. Ez a pont az, ahonnan tovább lehet és kell indulnunk. A meglevő tankönyv (a magunké s a más szerzőké) a főiskolás diák számára tájékoztató, amelyet pár nap alatt végig olvashat: ezentúl a tankönyv már tárgyalási alap. Vagy talán érdemes a diákság kezében levő szöveget újból elmondanunk? Az elmondás nem hiábavaló, mert az élőszó általában maradandóbb hatást tesz, mint a néma olvasás. Mégis meggondolandó, 3*