Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

III. Isten szuverénitása és az állam Kálvin tanításában. Irta és a ref. theologiai tanárok 1936. évi, Pápán tartott országos konferenciáján elmondta D. Dr. Bohatec József, a bécsi egyetem professzora, a pápai theol. akadémia tiszteletbeli tanára. Fordította Dr. Trócsányi Dezső, a pápai theol. akadémia tanára

- 26 tisztelik. Egy királyi poroszló megtámadását úgy veszik, mintha a királyi felség elleni merénylet volna. Nem csodálkozhatunk, hogy ezeket az abszolút állam kormányzásában érvényes gondolatokat látjuk felcsillanni Isten és a felsőség viszonyát illetőleg is; Kálvin sem mentes gondolkozásunk ama törvényétől, hogy — mivel a metafizikai összefüggéseket nem tudjuk pontosan kifejezni — analógiákat használunk, éppúgy mint a középkor közirói a szóbanforgó viszony leírására az akkori államéletből vett képeket használják (hűbéresek, Isten helyettesei). Kálvinnál mégis az a benyomásunk, hogy az akkori abszolút állam életéből vett analógiái többet jelentenek módszeres segédeszköznél. Mert a korában uralkodó áramlatok erős tagadását is jelentik. Az újkor embere kiszakította magát a középkori megkötöttségekből, s magában bizó, erejére és jogára büszke egyén lett belőle, aki itt a földön akarta hazáját megtalálni: ezeket a jellemvonásokat a legfelső fokon egyesíti magában az abszolút uralkodó, aki — mint Kálvin sokszor hangsúlyozza — fölötte érezte magát minden földi halandónak, minden szabálynak és korlátnak. Ez a felfogás az olasz-francia röneszánsz és a római joggal újra ébredt hatalomvágyó római szellem egyesüléséből támadt. Mivel Kálvin Isten dicsőségét vallotta, az isteni felség kisebbítését látta abban, hogy ember meri magát „abszolút" hatalomnak tartani, — s ezt tette szerinte a pápa is. Tudatos akarat nyilvánul hát abban, hogy a földi abszolutizmus jogi és politikai fogalmait, szabályait átviszi Istennek az emberi hatalmasságokhoz való viszonyára. Istent ruházza fel az abszolút uralkodó minden tulajdonságával, Isten az egyetlen igazi uralkodó, de zsarnoki vonások nélkül; uralkodása nemcsak megengedi a mérsékelt szabadságot, de meg is követeli, és elő is mozdítja. IV. 1. Isten szuverénitásának az államhoz való viszonyát eddig főleg mint Isten és a felsőség viszonyát rajzoltuk, s ezt teljes joggal tettük, mivel az állam Kálvinnál és a többi reformátornál mint felsőségi állam (Obrigkeitsstaat) részesül figyelemben. A felsőség az állam feje. Mert az állam lényegileg élő szervezet, szerves egész, melynek tagjait a fej, a felsőség fogja egységbe. Az állam szerves voltát Kálvin hangsúlyozza először ilyen határozottan. Ez annál fontosabb, mert éppen napjainkban látjuk, hogy a jogés állambölcselet a szervesség látószögéből vizsgálja az államot szemben a régi individuálista — liberális államfelfogással, s éppen az élő szervezet két sajátosságát, a tagozottságot és az egységet hangsúlyozza. Nem vizsgálhatjuk itt azt a kérdést, hogy ez a mai szerves államtan mennyiben köszöni eredetét és hatását a modern társadalomlélektannak, amely az úgynevezett alkati lélektanból (Strukturpsychologie) fejlődött ki. Kálvin szerves államtanát azonban többre kell becsülnünk a modern, szerves államtannál. Mert ez az utóbbi hiányos, minthogy benne a közösség személyi mozzanata nem érvényesül, s a közösség fölé egy metafizikai fogalom az „elvont egység" kerül, s ennek