Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

II. Losonczi Jenő. 1880—1935. Irta: Sándor Pál. (Arcképpel)

— 10 — mennyire szerette és becsülte Bosznay mester az ambiciózus tanítványt, fényesen bizonyítja az a körülmény, hogy a Főiskoláról való távozásakor egy nagyobbszabású tájképpel ajándékozta meg őt. E képet Losonczi Jenő lakásának fő helyén helyezte el és szerény büszkeséggel mutogatta meg-, hitt embereinek és barátainak. Rajztanári oklevelet 1902-ben szerez s még ugyanebben az évben a pápai ref. főgimnáziumhoz kerül rajztanárnak. Pápát második szülőföldjének tekintette s úgy szerette, mint Csurgót, avagy Pestet. Pápán magja köré gyűjti a művészet barátait s a művészetért lelkesülő diák- és felnőtt generációt, de emellett hűséges és aktív tagja marad a »Csurgói Kör«-nek és a »Bethlen Gábor Kör«-nek is, amelyekkel az összeköttetést állandóan

1 fenntartja s hacsak teheti, különösen ifjabb korában, föl is keresi gyűléseiken és összejöveteleiken. Közben többször tesz külföldi tanulmányútat, hogy művészi és világismeretét bővítse. Többször kimegy a nagy szünidőkben Németországba, Hollandiába, Angliába, Francia- és Olaszországba, honnan nemcsak friss benyomásokkal és ismeretekkel megrakodva tér haza, miket a tanítás és nevelés óráin gazdagon fog gyümölcsöztetni, hanem mindig hoz magával egy csomó műemléket, képet és művészeti folyóiratot is, amelyeknek finom rajzaiban nemcsak maga gyönyörködött állandóan, hanem lelkes áhítattal mutogatta, magyarázta azokat lakásán megjelent barátainak épúgy, mint tanítványainak. Nem volt műterme, — hiszen ha dolgozni akart, ott volt a kollégium rajzterme! — de lakása, illetőleg Ízlésesen berendezett, képekkel gazdagon díszített legényszobája nemcsak a kedélyes baráti összejövetelek színhelye volt, hanem valóságos művészi szalon, ahol órákig folyfc az eszmecsere művészekről, művészeti irányokról. E sorok irója felejthetetlenül sokat köszönhet az ő esztétikai leckéinek; viszont hosszú időn át ő sem állított ki egy tervezetét sem anélkül, hogy szerény megjegyzéseimet, amelyek neki sokszor új indításokat adtak, figyelmére ne méltatta volna. Határozott művészi hitvallása az ideálizmus volt, melyet tárgyban, felfogásbari, vonalakban, figurális és kolorisztikus díszítésekben egyaránt kifejezésre iparkodott juttatni. Ezt a nemes, régi nagy mesterektől tanult ideálizmust vitte bele tanításába is s talán ez a momentum lehlet a lélektani magyarázója annak, hogy az ideálokért lelkesülő diák-lelkekhez ho^zá tudott férni s azokat olyan nagy mértékben tudta a képírás és rajzolás felé terelni, hog} a kollégiumban töltött közel 30 éves működése alatt — a győri tankerület főigazgatójának Dsida Ottónak többszöri hivatalos jelentése szerint is — »a rajztanítás tankerülete valamennyi intézete között a pápai ref. kollégiumban állott legmagasabb fokon«. Erről tanúskodtak különben az évenkénti híressé vált évvégi rajzkiállítások és a tízévenként rendezett retrospektív kiállítások is. Keze alól nem egy művész és kiváló, rajztanár került ki, akik m;a is elismerő szeretettel emlékeznek vissza első mesterük pedagógiai és művészi érdemeire, A művésznél nagyobb