Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

V. Egyház és politika Székfoglaló értekezés. Irta: Dr. Török István theol. akad. r. tanár

— 43 — és pogány módra Isten helyébe állítanók. A Biblia megistenített szavai eltakarói volnának Isten valóságos akaratának, akadályozói a Biblia szavain át hozzánk szóló aktuális isteni üzenet meghallásának, a szavakból a szó: az ige kicsendülésének. Sokkal gyakoribb és meggyőzőbb a másik kísérlet. Ennek az alkalmazói viszont így okoskodnak: minden politikai programm mögött bevallottan, vagy be nem vallottan valamilyen világnézet settenkedik s éppen ez adja meg egységét és jellegét. A szociáldemokratáknál a materializmus, a liberális politikusoknál a felvilágosodás, vagy a filozófiai idealizmus, a klerikális pártnál meg a katholikus dogma szolgál politizálási alapul. Miért ne politizálnának a református tömegek saját református vagy kálvinista világnézetük alapján? Miért ne vezethetnék le, mondjuk a soli Deo gloria elvéből világnézeti-politikai programmjukat? — Le is vezetik, s ugyan mi kifogásunk lehet ellene? Tényleg ismerünk református, vagy »kálvinista« élet és világnézetet. Amidőr a református dogmatika Isten kijelentése alapján Istenről mint szuverén hatalmú teremtőről, a világról és az emberről mint az Ő teremtményéről, a Krisztusban történt váltságról mint Isten üdvakaratáról és világcéljáról beszél, a dolog természete szerint élet- és világnézetet is ad. Ez az élet- és világnézet azonban csak háttér; olyan mint a színpad kuliszszája. Nem önmagáért van, nem önmagában akar érvényesülni, hanem a cselekménynek, az ígéjnek akar háttérként szolgálni. Megjelöli azt az összefüggést, amelyben az ige elhangzik, amelyen belül minket talál és engedelmességre hajt. De e mellett semmi külön, önálló szerepe nincsen és legalább is a reformáció talaján és a reformáció szellemében nem is lehet. Főként pedig nem használható arra, hogy elménkkel erről a háttérről akarjuk leolvasni Isten akaratát és az ige helyett eszünket illetve magunkat tegyük meg-e divina comoedia színpadának tulajdonképpeni szereplőjévé. Ez — dogmatörténeti nevén nevezve — a régi gnózis modern kiadása, vagyis a hitnek tudássá változtatása. Az ember ennek a tudásnak a birtokában mintegy megistenül és — esetleg nagyon kegyes mitsemsejtéssel — »függetleníti« magát Isten igazi akaratától.

1

0 A tényen itt nem változtat, ha a gnosztikus egyszersmind hangoztatja az igét, és orthodoxus vagy akár reformátori értelemben veszi a Bibliát — de ugyanakkor szíve minden dobbanásával református vagy kálvinista világnézetén csügg. Minek is hallgatná az igét, hiszen hovatovább az igében adott kijelentés csupán jelképe lesz annak, amit ige nélkül is tud, mert világnézetében már büszkén birtokol. Tette azonban megbosszulja magát. Amint Isten igében adott kijelentését élet- és világnézeti tanná 1

0 Ezt a gnosztikus spekulációt nem lehet aláépíteni az egyetemes kegyelem tanával sem, s ha ezt reformátoraink ellenére is megkísérlik, akkor a kegyelem-tan lesz az illető theologia achilles-sarka.