Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

IV. Jézus-regények. Irta és a theol. akadémia 1934. szeptember 19-én tartott évnyitó ünnepélyén felolvasta: Dr. Tóth Endre főisk. igazgató

- 33 A? asszonyok harmadnapon, mikor a földrengés már-már teljesen megszűnt, a sirhoz indulnak. El is jutnak szembe a Koponya hegyével arra a helyre, ahol a gyönyörű völgy volt meg három nap előtt: aZ Arimathiai kertjébe. De a földrengés elpusztított mindent. »A dús, mély völgykatlan nem volt sehol. Óriási egymásra hányt sziklahalmaz, egy élettelen, rémes kősivatag volt az egész... Teljesen ismeretlen hely lettí ez.« Az asszonyok rettegve botorkálnak a sivár sziklás helyen, míg csald kifáradva, csüggedten, tehetetlenül meg nem kell állaniok. »A sirt nem lehet többé megtalálni. Emberi erő soha el nem hányja m'ár a kőhegyet, amely a kedvest takarja valahol. És szívük tehetetlen nagy fájdalmában kezöket tördelve siránkoztak az asszonyok...« Azután ketten: Mária és Salomé visszabotorkálnak a városba, hogy hivják az Arimathiait. Hátha jobban ismeri a járást. S egyedül marad Mária Magdaléna. »Leül egy nagy kőre. Nézte a gomolygó ködhullámokat, melyek lassan hömpölyögtek feléje és úgy betakartak mindent, hogy alig lehetett látni néhány lépésnyire ... furcsa démoni alakok hajlongtak a ködben, rejtelmes sóhajok szálltak fel a kőtemető alól...« És Magdaléna ebben a sejtelmes, rejtelmes homályban, a kísérteties zúgásban maga elé képzeli a Mestert, — elsuhan előtte minden, amit vele tett, gondolatai az őrjöngésig fokozódnak s valósággal eksztázisban kiáltja, hogy Jézus, akit ennyire szeretnek, mint ő, nem halhatott meg, feltámad, él... Szent elragadtatásban megelevenedni lát maga körül mindent »gomolyogni, lengeni, kavarogni kezdtek a párák, csodálatos, sejtelmes alakok keringtek a levegőben, mereven káprázó szemmel nézte őket az elbírhatatlan ragyogásban s mintha álmot látna, figyelt egy fényes tündöklő alakot, amint a kövek között feléje lengett. Talán felleg, talán pára. Fehérruhás ember az...bizony! Csupa fény s kitárt karjaival a végtelent látszik magához ölelni«... Magdaléna odarohant a fényalakhoz és iine — ott volt a sir! (Pedig előzőleg már keresztül-kasul jártak mindent!) — Nem volt rajta a fedőkő. »...és még mindig magasabbra emelkedik a ködalak... mig fenn nem lesz a levegőben. Egy édes, ismerős hang csendül meg... a levegőben vagy a szivében? Nem tudja Magdaléna, de hallja: Ne keresd a halottak közt az élőt! — Aztán egy hatalmas roppanás. Magdaléna megrázkódva tekint oda és látja, hogy a sziklahalom leroskadt és betemeti a Názáreti Jézus sirját.;; Kissé részletesen, helyenként szórói-szóra idézve ismertettem ez elbeszélést. Tagadhatatlan, hogy a szépíró varázsa magával ragadja az embert e történet olvasása közben. Oly színes, annyira eleven minden része, hogy megvesztegeti az embert, elkápráztat, megbűvöl és szinte elkábulva hagyja félbe az olvasást. £mde nem esztetikai élvezet a feladatunk. A theologusnak fel kell magát ráznia a kábulatból s nyitott szemét az írásra függesztve bele kell néznie a szép stílus mögött rejtőző lényegbe. 3