Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

III. Pap Zoltán. 1885. december 29—1935. május 30. Irta: Horváth Endre gimn. tanár. (Arcképpel)

- 20 álltam először sejtemles érzésekkel e kép előtt, de csak most, a férfikor delelőjén, a világháború átélt borzalmai után és egy nagyrabecsült munkatárs és hű barát elvesztése felett érzett nagy fájdalommal a szivemben értem meg, érzem át teljes egészében az említett műalkotásnak igazi grandiozitását. Az alkotó munkában levő művész mögött, akire már rálehelte az ősz elmúlást hirdető szürke ködét, ott áll a csontember vigyorgó arccal, s húzza hegedűjén a bús melódiát, melyre mint a művész is szelíd megadással odafordított fejjel, mindnyájan kénytelenek vagyunk felfigyelni. Amióta Pap Zoltánnal megismerkedtem, az volt az állandó érzésem, hogy akaratlanul is ezt a bús melódiát hallgatja. Kevesen tudták, hogy nem bir ettől szabadulni, pedig mindent elkövetett, hogy a dalt hallhatatlanná tegye. Nálánál alig lehetett volna társaságbelibb embert találni, összejöveteleken ő volt a vidámság, jókedv, szellemes tréfálkozás lángra lobbantója és állandó táplálója. Nem tudom, volt-e ünnepély, szeretetvendégség, Jókai-köri, nőegyleti, leánye|gyleti előadás, melyen meg ne jelent volna. Szinház és mozi ugyancsak gyakran láthatták vendégül. Pedig nem mindig voltak pihentetők és szórakoztatók ezek az előadások. De képeket akart látni, hangokat hallani, amelyek elűzzék a nyomába tolakodó nyugtalanító melódiát. Úgy gondolom, hogy 1914 őszén csattant először a fülibe a halál szimfóniája a világháború infernális hangversenyében. Talán akkor érezte meg először, hogy ott áll a háta mögött a kérlelhetetlen kaszás. Attól kezdve a háború megpróbáltatásai, az ezek nyomában járó betegségek, a harctérről magával hozott szörnyű emlékek, a szervezetben jelentkező kisebb-nagyobb rendellenességek mindig megszólaltatták mögötte az el nem maradó kisérő haláldalát. Áldozócsütörtök reggelén utoljára hangzott fel a dal, a megfáradt vándor célhoz ért. * • * Pap Zoltán tanárnak született. Gyermekkorának, neveltetésének körülményei csak megerősítették a veleszületett hajlamot. Régi református családnak volt a sarja. 1885. december 29-én Zsigárdon, Pozsony megyében született. A Kisalföld gazdag rónája, a Vág völgyének természeti szépsége, szülőfalujának ezüstláncos mentében ünneplő józan magyarsága szivét egész életére szülőföldjéhez kötötték. A családfő korai halála egyidőre a bánat csendjét borította a négy gyermek kacagásától hangos szülői házra, de a nagybácsik szerető gondoskodása elűzi a kétségek sötét felhőjét. Pár év múlva Felsőgellérnek paplakában találnak meleg családi otthonra. A Komáromban végzett négy elemi és négy gimnáziumi osztály is maradandó hatással volt a gyermek lelkére. Az ifjúkor legfogékonyabb idején kerül Pápára a kollégium ötödik osztályába. Sarudy György és Borsos István latin-görög órái megérlelik az elhatározást, hogy a klasszi-