Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1932

XVI. Tudnivalók az 1933—34. iskolai évre

— 112 — nyelvet, akiknek a görögre, soha, semmiféle vonatkozásban nem lesz szük­ségük; azt se gondolja senki, hogy az angol nyelv választása könnyebb­séget jelent: azzal legalább annyi munka lesz, mint a görög nyelvvel. Aki az angol nyelvet választja, annak írásbeli szülői nyilatkozatot keli hozni, hogy szülői kívánják az angol nyelvre való beiratkozását. Az önként vállalt rendkívüli tárgyak díja tárgyanként évi 10 P. Meg­okolt esetben itt is kaphatnak a tanulók tandíjmentességet. Jövendő theológusok ne feledjék, hogy a rajzra lelkésztanítói vizsgálatuk­hoz szükségük van. Kívánatos azért, hogy beiratkozzanak művészi rajzra, amit nagyban megkönnyít az a körülmény, hogy a művészi rajzot a felsőbb osztályokban díjtalanul tanulhatják. A theologiai akadémián szeptember 7—9., napjain lesznek a pót- és javító kolloquiumok; 11-én alapvizsgára jelentkezés, 12-én írásbeli alapvizsga, 13—15., szóbeli alapvizsga. Szeptember 18-án beiratkozás, szeptember 19-én tanévnyitás. Az előadások szeptember 20-án kezdődnek. Fizetendő félévenként 20 pengő s az első ízben beiratkozok 8 P felvételi díjat fizetnek. A theologiai akadémiára az 1933/34. tanévre 10 első éves hallgató vétetik fel. Felvételért 1933. julius 25.-ig kell folyamodni a theol. akadémia tanári karához. A fel­vételi kérvényhez melléklendők: jeles, vagy legalább jó eredményű eredeti érettségi bizonyítvány, 2. születési anyakönyvi kivonat, 3. hitoktató ajánló levele zárt borítékban, 4. lelkész ajánló levele zárt borítékban, 5. rövid életrajz, melyben ki kell térni a folyamodó családi és vagyoni körülményeire s ki­fejtendő ebben, hogy miért akar lelkészi pályára lépni, 6. vagyontalansági, vagy vagyoni bizonyítvány a községi elöljáróság által kiállítva, 7. aki a fel­vételi kérvény sorsa felől értesítést és okmányainak visszaküldését ajánlott levélben óhajtja, 86 fill., aki nem ajánlott levélként óhajtja, 36 fillér posta­bélyeget tartozik mellékelni. — A felvételről augusztus 1-én dönt a tanári kar. E napon reggel 8 órára minden kérvényező személyesen tartozik megjelenni a theologiai akadémián, amikor az intézeti zenetanár zenei hallásukat, az intézeti orvos pedig testi és egészségi alkalmasságukat fogja megvizsgálni. A Pápán érettségizők közül folyamodók megjelenhetnek az érettségi vizsgák után következő napon, június 24-én délelőtt 11 órakor. — Megjegyzendő, hogy a theologia akadémián ez időszerint kötelező lelkésztanítóképzés folyik. A főiskolai köztartásra vonatkozó minden tudnivaló megtalálható a „Főiskolai köztartás u cimü beszámolóban (1. két lappal előbb). Köztartási segélyért a beiratáskor, a második félévre pedig 1934. febr. 5-ig lehet folyamodni úgy, mint a tandíjmentességért. Köztartási terítőségért min­den évben június 25-ig lehet folyamodni. Mindenféle segélyért (tandíjmentesség, köztartási segély, könyvsegély stb.) külön bélyegtelen kérvényt kell beadni! Ha valaki egy kérvényen kér több dolgot, annak az lehet a következménye, hogy valamelyik helyen véletlenül nem vesszük figyelembe a kérvényt. Úgy a tandíjmentességért, mint a köztartási segélyért beadott kérvényekhez

Next

/
Thumbnails
Contents