Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1932
XVI. Tudnivalók az 1933—34. iskolai évre
- 113 szegénységi bizonyítványt kell csatolni, amely nem lehet egy évnél régebbi keletű. — A szegénységi bizonyítvány beadása csak a református lelkészek, tanítók és tanárok gyermekeire nem kötelező. Azonban minden folyamodónak, tehát az előbb említett kivételeknek is, — úgy a tandíjmentességi, mint a köztartási segély-kérvényhez okvetlenül csatolni kell egy, a szülő vagy gyám által kiállított „Vagyonkimutatást u, amely a család anyagi helyzetét, az ellátatlan gyermekek számát stb. pontosan feltünteti. Ezen „Vagyonkimutatásához szükséges nyomtatványt a gimnáziumi igazgatóság, vagy a köztartási felügyelő bocsátja a tanulók rendelkezésére. Amennyiben a már beadott, vagy szept. elején beadandó kérvényekhez még nem volna meg ez a Vagyonkimutatás, a tanulók beiratkozáskor kérjenek ilyen nyomtatványt az igazgatói irodában, küldjék el azonnal haza szüleiknek, és az általuk kiállított és aláírt kimutatást legkésőbb szept. 12-ig csatolják a már beadott tandíjmentességi és köztartási segélykérvényekhez. Aki ezt a „ Vagyonkimutatást" nem csatolja, annak kérvényét nem vehetjük figyelembe. A gimnáziummal kapcsolatban 70 tanuló részére bentlakás (internátus) is van. Akik bentlakók akarnak lenni, a „Nagyt. és Tek. Főiskolai IgazgatóTanács"-hoz címzett folyamodásukat minden évben június 25-ig küldjék be. A kérvény elintézéséről július első felében kapnak értesítést. Az egész lakásdíj az internátusban az 1933.—34. iskolai évre 160 P; tehát 20 P-vel kevesebb a tavalyinál; a tanulók közül kb. 30 kedvezményes helyre vehető fel. Mosásért külön 30 P fizetendő egy évre. Az internátusban a tanulóknak 1933 szeptember 6.—8. napjain kell jelentkezniük, amikor a megküldött számmal ellátott két rend felsőruhát, 6—6 darab fehérneműt és ágyneműt is kell hozmok; ez utóbbit is két rend huzattal fölszerelve. Az internátusban lakó tanulók a köztartáson tartoznak étkezni. Aki nem az internátusban lakik, városi családoknál fogad szállást; szállást fogadni azonban csak ott szabad, ahol erre a gimnáziumi igazgatóságtól engedélyt tudnak felmutatni. Az engedélyezett lakások betűrendes névsorát a beiratkozáskor a hirdető-táblán kifüggesztjük. Az igazgatónak, vagy helyette egyik megbízott tanárnak, — már a beiratkozáskor be kell jelenteni, hogy hol akar lakni a tanuló. — Nagyon kérjük a szülőket, hogy a lakást lehetőleg maguk válasszák meg gyermekeik részére. Általában kérjük a m. t. szülőket és gyámokat, hogy amennyiben felvilágosításra van szükségük, forduljanak bizalommal a gimnázium igazgatóságához, ahol mindenre nézve kapnak útbaigazítást és ne hallgassanak azokra a néha tolakodó ajánlkozókra, akik a tanulókat és szülőket már az utcán elfogdossák. A tandíjat az igazgatóság, a köztartási díjat a köztartási felügyelő, az internátusi díjat pedig az internátusi felügyelő cimére tessék küldeni, külön utalványokon. Az utalvány szelvényén legyen pontosan megjelölve, hogy melyik fiúnak, milyen célra küldik a pénzt. 4