Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1931
V. Theologiai akadémia
XIV. Theologiai akadémia. 1. Adatok a theol. akadémia 1931/32. iskolai évi történetéhez. a) Tanévnyitás. Az 1931/32. iskolai évet szeptember 17-én dr. Antal Géza püspök úr nyitotta meg, beszédében hangsúlyozván a nehéz idők követelte hűséges munkateljesítést, az evangéliumnak az élet minden viszonylatában leendő megvalósítását. A tanévnyitás alkalmából dr. Tóth Lajos bibliaolvasása és imádsága után dr. Pongrácz József theol. igazgató olvasta fel értekezését Az imádkozó Jézusról. b) Tanári kar. Akadémiánkon, a tantestületben a következő változások történtek: a mult őszi egyházkerületi közgyűlés a gyakorlati tanszéket rendes tanárral töltötte be, megválasztván, illetve áthelyezvén e tanszékre dr. Tóth Endrét, az egyháztörténet rendes tanárát. A rendszeres theol tanszék óráit dr. Török István mint helyettes theol. tanár látta el. Az egyháztörténeti tanszék órái belkörü helyettesítéssel láttattak el. Új óraadóként működött Varga László gimnáziumi tanár, aki a mezőgazdaságtant adta elő. Részvéttel emlékezünk meg arról a súlyos veszteségről, mely ref. egyházunkat dr. Révész Kálmán tiszáninneni püspök elhunytával érte. A megboldogult theologiánkon mint a gyakorlati theologia r. theol. tanára működött 1886-tól 1892-ig és főiskolánk iránt érzett szeretetét egész élete végéig megtartotta. A főiskola jubileuma alkalmából a tanári kar javaslatára az egyházkerületi közgyűlés 1931 szept 6-án tiszteleti theologiai tanárokká választotta Aalders W. J. groningeni, Bohatec J. bécsi, Bouwman H. és Hoekstra T. kampeni, Brouwer A. M. és Obbink H. T. utrechti egyetemi, illetve főiskolai tanárokat, Webster J. Macdonald skót egyházi és White J. H. egyesült presbiteriánus egyházi titkárokat. Tiszteletbeli tanáraink közül Bohatec József bécsi egyetemi tanár 1932 április 12~én, feleségével együtt, újból meglátogatta intézetünket és tanári székfoglalóját is megtartotta ünnepies keretek között. Előadásának címe Kálvin művelődéstörténeti jelentősége, mely azóta nyomtatásban közkézen forog. A német nyelvű értekezést dr. Trócsányi Dezső theol. tanár fordította le s a közönség a magyar szöveggel kezében kísérte végig a kiváló tudós értékes előadását. Az országos ref. theologiai tanári konferenciát az idén intézetünk rendezte. Az 1931 december 16-án lefolyt konferencia a következő kérdésekkel