Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1927

III. Átöröklés és nevelés. Irta: Varga László gimn. r. tanár

— 47 — Szebb feladata embernek, mint helyrehozni azt, amit a természet hatalmas alkotásában eltévesztett. A beteges lelki tulajdonságokat átplántáló chromo1 somákkai szemben pedig ott áll a nevelő, a pedagógus és a pedagóg'iá, vagy súlyosabb megnyilvánulásainál a gyógypedagógia s különböző módszerekkel iparkodik megjavítani a szerzett hibás tulajdonságokat. De nemcsak a rossz lelki tulajdonságokkal rendelkezőknek van szüksége nevelésre, hanem bizonyos mértékben mindenkinek, mert valamint az egészséges emberből könnyen beteg ember válhatik egészségtelen környezetben és helytelen életmód mellett, éppen így a fejlődő ifjú emberek lelki világát is nagyon hamar rossz útra terelhetik a rossz példák. Vannak akik évtizedeken keresztül rendes lelki egyensúlyban élnek, szerények, szorgalmasak, s egyszer csak felüti fejét az ördög csábítás, pénz, nagyravágyás alakjában s egyszerre megváltozik minden, a szerényből hilf s a szegényből kapzsi lesz. Ezért hát az ifjú lelkek őrét, a tanítót, a nevelőt kell alaposan megválogatni. Kezdve a tanyai nebulókkal fáradozó néptanítótól fel egészen az egyetemek kathedráján előadó professzorokig. S akit tanítóul, vezetőül az ifjúság elé példányképül oda állítunk, annál legfőbb követelményünk legyen a tudás mellett a haza és fajszeretet; akit pedig eme tulajdonságokban mákszemnyi folt vagy pláne hazaáruló ballépés bélyegez meg, azt ne tűrjük meg ottan. A leggondosabb selectiot a tanyai iskolák vezetőinél kell alkalmazni. A minden iránt fogékony érintetlen gyermeki lélek a szülők után az ő hatáskörük alá kerül s lelkükön, mint a frissen esett havon az ő befolyásuk hagyja a legelső nyomot, amelynek alapján aztán a gondozó munkát olykor évtizedeken át végzik a különféle pedagógusok. Valamikor, nem is olyan régen, a magyar a legegészségesebb fajtája volt az Ur Istennek. Szellemi és lelki tulajdonságai vetekedtek testi kiválóságaival. Becsületesség, őszinteség, jó sziv és jó lélek a magyar faj jellemző tulajdonságai, de sajnos, az utóbbi időben a lelki ápolást csaknem teljesen elhanyagoltuk. Nemzeti irodalmiunk erősen idegen befolyás alatt áll s iróink egyrésze a magyar nép erkölcsi felfogásával össze nem egyeztethető eszméket akar a nép lelkébe beleoltani. Magyar fajunk jó érzése most önvédelmi harcot folytat ezekkel az eszmékkel s könnyű erkölcsi áramlatokkal szemben. Ezt a harcot a pedagógusnak sem szabad tétlenül nézni, az engedékeny s rosszra hajlamos chromosomák befolyását a nevelés, az irányítás segítségével állandóan fékezni, csiszolgatni kell, mig lassanként lekopik róluk a születésünktől fogva hozzátapadt sallang s mint a fölei mélyéből napfényre hozott brilliáns csillogtatni fogja a maga értékét. Népünk jó érzésében bizhatunk, hiszen csak a különböző könyvtárakból kivett könyvekről kell statisztikát készítenünk. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ma is Jókai, Petőfi, Arany és Mikszáth könyvei a legolvasottabbak. Azonban egy nagy és kihatásaiban veszedelmes öröklött tulajdonságát a magyar embernek mégis csak be kell vallanunk; ez pedig az egymással való folytonos súrlódásra és torzsalkodásra való hajlam. A történelem