Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1927

II. P. Szathmáry Károly. Irta: Horváth Endre gimn. r. tanár

- 31 — sása reá gyakorolt, els'ő regényében a legszembetűnőbb, de a későbbiekben is világosan felismerhető. Érdekes, hogy e rokonvonások majdnem egytől-egyig oly természetűek, melyek Szathmáryt nemcsak »a magyar regényirás apjá«-val, de ennek nagy mintaképével, Walter Scott-tal is rokonságba hozzák. Walter Scott leghíresebb regényeiben hazájába, a bérces Skóciába vezeti olvasóját. Itt játszódtak le az elbeszélt regényes történetek egy-egy nemesi várnak büszkén emelkedő falai közt, e talajból fakadtak a mondák, itt termettek a babonák, fejlődtek a családi hagyományok, melyek szálaiból megszőtte elbeszéléseit. Jósika is Erdély történetéhez fordult tárgyért, csak ott érezte magát igazán otthon, emlékei, ifjúkori benyomásai, a gyermekkorában apjától hallott mesék mind Erdélyhez, annak egy-egy gyönyörű vidékéhez, váromladékához, vagy fellegbércéhez fűződtek. Szathmáry is Erdélyben született, itt nőtt fel, itt nyerte első benyomásait s így természetesnek találjuk, hogy szinte rajongott »szűkebb hazája« történetéért, melynek letűnt századait mikor elénk varázsolja, szive megdobban s a honfiúi érzelmek szavakat követelnek. Aztán a hűségre való törekvés is Erdélyben marasztotta Szathmáryt. Mint Jósika, úgy ő is a legtöbbször való szemlélet után készíti leírásait, éppen azért legbiztosabban az erdélyi talajon mozog. A büszkén emelkedő várkastélyokat, azok öblös termeit, berendezéseit, mint régi ismerősöket köszönti Jósika épúgy, mint Scott, kik nem mehetnek el mellettük anélkül, hogy a legapróbb részletekre is kiterjedő leírásukat ne adják olvasóiknak. Szathmáry e részben Jósikához és Scotthoz viszonyítva bizonyos ökonómiával dolgozott. Helyesen jegyzi meg »A beszély elméleté«-ben, hogy »a szó és betű nem térben van, mint a festő rajzolatja; eszerint együttes hatást nem tehet. A beszélyirónak jobb az egyszerű, sebes körvonalozásnál maradni s csak croquit készíteni«. Mivel azonban mindé külsőségeket a korra nézve nagyon is jellemzőnek tartotta, azok leírásánál bizonyos részletezést követelt. Ez tehát nem csupán a szerzők egyéni kedvtélése, hanem főeszköz a regény történeti jellegének biztosítására s a történeti hűség fokozására. Az események színhelyeinek, az öltözeteknek leírása megkívánja a régi korok alapos tanulmányozását s valóban, mind a három regényíró méltán mondható régiségbúvárnak. Mindenesetre elsősorban Scott-ot illeti meg e név, ki a skót nép múltját, jellemét, szokásait a történettudós elmélyedésével tanulmányozta s e téren bámulatos gazdag ismereteiket szerzett. Tagadhatatlan ,hogy Scott e tekintetben óriási magasan áll Jósika fölött, bár ő is úgy vélekedett, hogy ezeket az adatokat a történeti regényíró nem mellőzheti, éppen azért buzgón hozzálátott gyűjtésükhöz. De míg Scott ez úton búvárló kedvét akarta kielégíteni, addig Jósika előtt mindig az adatok szükséges volta lebegett, tehát míg amaz e munkát kedvtelésnek, addig ő elvégzendő feladatnak tekintette. E részben Szathmáry közelebb áll Scotthoz, mint Jósikához. Regényeinek olvasása közben szinte érzi az